Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sokkal többen maradhatnak a MOK tagjai, mint ahogy azt a kormány képviselői előzetesen gondolták

Mint ismert, a Fidesz három nap alatt átverte a Magyar Orvosi Kamarát korlátozó törvényt a parlamenten, ennek értelmében többek között megszüntetették a kötelező orvosi kamarai tagságot.

Az első sokkot követően a MOK vezetősége elkezdett azon dolgozni, hogy a kötelező tagság megszüntetése után is minél több orvos érezze úgy, hogy fontos számára a szakmai érdekképviselet, így regisztrálja magát újra tagként. Kanka Andor, a Csongrád-Csanád Megyei Orvosi Kamara elnöke a múlt héten kérdésünkre azt mondta, hogy arra számít, a közel 40 ezres tagságból legalább 8-10 ezer orvos marad a szakmai szervezet tagja. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke pedig kifejtette egy interjúban, hogy „egy 5-10 ezer fős erős, összetartó kamara is lehet ütőképes”.

Nos, ezek túl pesszimista becslésnek minősültek, ugyanis Magyar Orvosi Kamara hétfőn azt közölte, hogy öt nap alatt tizenkétezren erősítették meg kamarai tagságukat. Ha azt vesszük, hogy még majdnem huszonöt nap áll az érintettek rendelkezésére, hogy jelezzék maradásukat a MOK-ban, akkor ez a szám még jelentősen nőhet. A kormány kimondva vagy kimondatlanul is arra számított, hogy tömegesen hagyják ott a MOK-ot az orvosok, így a szakmai szervezet meggyengítésével könnyebben át tudják verni azt az új ügyeleti rendszert, melyet a szakmai szervezet bírált. A kormány mindenesetre folytatja a lejárató kampányát a Magyar Orvosi Kamarával szemben, hogy minél több orvost tántorítson el a maradástól.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!