Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Többszörös volt a túljelentkezés a vásárhelyi önkormányzati lakásokra

Nagy volt az érdeklődés a vásárhelyi vagyonkezelő cég idei első bérlakás pályázatán. A szociális alapú ingatlanokra háromszoros, a piaciakra ötszörös volt a túljelentkezés. A pályázók közül csütörtökön a lakásügyi tanácsadó testület választotta ki azokat, akik márciusban beköltözhetnek majd a lakásokba. Az idei első pályázati ciklusban a legtöbb lakást a Dobó, Bibó, Janáky utcai felújított ingatlanokban kínálja az önkormányzati cég.

Kiemelkedően magas volt az érdeklődés a vásárhelyi vagyonkezelő idei első bérlakás pályázatán. Az önkormányzati cég kilenc szociális és három piaci alapú ingatlant hirdetett meg, melyekre összesen csaknem negyven jelentkező érkezett. A szociális bérlakásoknál háromszoros túljelentkezés volt, itt rászorultsági alapon döntenek, míg a piaci ingatlanoknál a legmagasabb ajánlatot benyújtó érdeklődő költözhet majd be.

,,Szociális lakásoknál egy bizottság dönt a lakások további sorsáról. Általában személyes meghallgatáson vehetnek részt a pályázók és akkor elmondhatják, hogy miért lennék megfelelőek a bérleti jogviszony létesítésére. Az LTT minden esetben megvitatja ezeket a döntéseket és a legjobb tudásuk szerint dönti el, hogy ki kaphatja meg a következő lakást. A piaci lakásoknál pedig zárt borítékos licittel lehet pályázni a lakásokra”

– árulta el a Vásárhelyi Televíziónak Vas Péter, a HVSZ Zrt. ingatlankezelési csoportvezetője.

A legtöbb szociális bérlakást idén a Dobó-Bibó-Janáky utcákon nemrégiben felújított ingatlanokban kínálja az önkormányza. Itt a lakbér jóval a piaci ár alatt van, mérettől függően 15 és 25 ezer forint között mozog. Az energetikai beruházásoknak köszönhetően a fenntartásuk sem költséges.

,,Igyekszünk minél több lakást kiüríteni, az üreseket felújítani, hogy ezeket oda tudjuk adni a rászorulóknak, ez a célja és ezért dolgozunk. És ahogy mondtam, öt évvel ezelőtt az volt a kérdés, hogy eladják-e, széthordják-e a város vagyonát. Mi megvédtük, betiltottuk, leállítottuk a lakáseladásokat, azért hogy a rászoruló embereknek Minél több helyen olcsó megfizethető bérlakás tudjunk biztosítani”

– mondta Márki-Zay Péter a VTV Időben c. műsorában.

Az idei első pályázati ciklus lezárult, a Lakásügyi Tanácsadó Testület csütörtökön döntött arról, hogy kik költözhetnek be a tizenkét kiadó ingatlanba. Az érdeklődők idén még két alkalommal pályázhatnak majd önkormányzati tulajdonú lakásokra. várhatóan tavasz végén és ősszel.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -3

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!