Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ellehetlenítették az érdekvédelmet – véli Dr. Berényi Károly

Az érdekvédelem megszüntetése, a szakmai kérdésekből való kizárás – Dr. Berényi Károly vásárhelyi gyermekorvos ezeket látja a Magyar Orvosi Kamara jogköreit csorbító kormányzati törvényjavaslat legnagyobb problémáinak. Kiemelte, hogy egyszer a Gyurcsány kormány alatt is megszüntették már a kötelező orvosi kamarai tagságot. Berényi Károly szerint a kormány, ahogy akkor, most sem szeretné, ha az orvosokat képviselő ágazati csoport bírálná a hatalom munkáját.

Berényi Károly gyermekorvos közösségi oldalán bírálta azt a már elfogadott törvényjavaslatot, ami jelentősen szűkíti a Magyar Orvosi Kamara jogköreit. A jogszabály azonnali hatállyal megszüntette a kötelező orvosi kamarai tagságot. A lépésre csak egy válasza lehet a magyar orvosoknak, a kamarai tagság fenntartása – írta a Vásárhelyen praktizáló gyermekorvos.

,,Egy olyan köztestületről van szó ,amelyik egy dolgozói csoportot, ugye egy ágazati csoportot mondanám inkább így, tehát az orvosokat képviseli és a mi érdekeinket védi bárkivel szemben, a hatalommal szemben is. És az elfogadhatatlan, hogy ha mi máshogy látjuk az egészségügy átalakításának fontosságát, mint ahogy a hatalom elképzeli, hogy nekünk ne legyen ebben beleszólásunk. Tehát még azt érezzük, hogy ezzel is a demokrácia csorbul és nekünk ezért van szükségünk a kamarára a továbbiakban is”

– fogalmazott a Vásárhelyi Televíziónak a vásárhelyi orvos. A Magyar Orvosi Kamara is maradásra kéri a tagjait.

Közben Márki Zay Péter megnyugtató híreket közölt a vásárhelyiekkel, ugyanis sok más településsel ellentétben az önkormányzat meg tudta oldani az orvosi ügyeletek üzemeltetését. Fokozatosan ugyanis az Országos Mentőszolgálat veszi át ezt a feladatot, Csongrád-Csanád vármegyében az ősz folyamán. Egy frissen aláírt megállapodás értelmében Vásárhelyen változatlan helyszínen és módon folyhat az ellátás egészen az átadásig.

,,Folyamatos az orvosi ügyelet Hódmezővásárhelyen, nagyon sok más városban valóban hiányzik és nem töltötték be. Nálunk még egyelőre az alapellátás biztosított, valóban egy új közbeszerzési eljárást kellett lefolytassunk, viszont magasabb ár volt, úgyhogy Mindszentet, mint eddigi telephelyet továbbra is bevontuk, ezzel alacsonyabb ár lett. Az átmeneti időszakot egy egyszerű beszerzéssel lefedtük és most pedig egy olyan szerződésünk van amely egy-két hónap alatt megszüntethető, hiszen azt várjuk, hogy a kormányzati tervek szerint már akár szeptember elsejétől a város helyett a kormány veszi át az orvosi ügyeletek ellátását”

– árulta el Márki-Zay Péter polgármester a VTV-nek.

A szerződés értelmében Hódmezővásárhelyen és Mindszenten is a korábbi formában marad meg az orvosi ügyelet. A vásárhelyi önkormányzat havi 8 millió forintos áron kötött szerződést a két helyszínen történő ellátásra.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!