Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egymást kommunistázzák az egészségügy állami és szakmai vezetői

Semmiképpen nem kíván meghátrálni az Orbán-kabinet az úgynevezett egészségügyi reform ügyében. A kemény ellenállást mutató Magyar Orvosi Kamarát megregulázná, ugyanakkor két helyettes államtitkár kirúgásával jelzi, hogy saját háza táján is változtatni szeretne.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetősége hétfői sajtótájékoztatóján vitatta azokat a Kormányinfón elhangzott, illetve a médiában is megjelent állításokat, miszerint azért indítottak etikai eljárást az egyik területi háziorvos kollegiális vezető ellen, mert alá akarta írni az új ügyeleti rendszert. Ez nem hatotta meg a kormányt, ugyanis olyan terveken dolgozik, melyek erősen visszanyírják a MOK hatáskörét. Megpendítették ugyanis a kormány illetékesei, hogy a kötelező kamarai tagság megszüntetését tervezik. Ez lényegesen csökkentené a szakmai szervezet érdekérvényesítő erejét.

„Amikor az orvostársadalom a nyomásgyakorlás mellett döntött, először azt indítványoztuk, hogy a szakdolgozók fizetésemelését szorgalmazzuk, valamint kiállunk a szakma függetlensége mellett. Azt, hogy erre a kötelező kamarai tagság megszüntetésével reflektált a kormány, a kommunizmusban tapasztalt eljárásnak tekintjük” – mondta Álmos Péter, a MOK alelnöke.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szintén kommunistázással válaszolt. Szerinte „a legsötétebb kommunista időket” idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban. A MOK szerint szó sincs fenyegetésről, ellenkezőleg: az elnökség egyetlen háziorvos ellen tett panaszt, aki megyei kollegiális vezetőként – vagyis az állam képviselőjeként – „fenyegetéssel, súlyos értékítélettel, félrevezető információkkal igyekezett rávenni háziorvos kollégákat a szerződések aláírására”.

Közben kiderült, hogy a Belügyminisztériumhoz tartozó egészségügy két fontos irányítóját menesztette Orbán Viktor. A Magyar Közlöny hétfőn kiadott számából ugyanis kiderült, hogy a belügyminiszter javaslatára 2023. február 28-ai hatállyal felmentette a Belügyminisztérium helyettes államtitkári tisztje alól Tóth Lászlót és Boér Gábort, és március 1-jei hatállyal Bidló Juditot és Lengyel Lászlót nevezte ki a Belügyminisztérium helyettes államtitkáraivá. Boér az egészségügy finanszírozásáért volt felelős, míg a helyébe lévő a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgató-helyettese volt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!