Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

VEKE: a vármegyebérlet csak egy politikai kampánylépés, osztogatás

Nagyjából ingyenessé tette a helyközi közlekedést a kormány az ingázók számára, amolyan Horn Gyula-i utánérzésként – így reagált a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Orbán Viktor szombati bejelentésére a vármegye- és országbérletekről.

A VEKE úgy értékelt oldalán, hogy „ez az intézkedés kísérletet sem tesz arra, hogy a helyi közösségi közlekedéssel bármilyen integráció, együttműködés lehessen”, szerintük ,,nem véletlen, hogy nem hivatkoztak a Deutschlandticket-re, hiszen annak pont az a lényege, hogy az összes városi közlekedést is bevonja a tarifaközösségbe.”

Az egyesület szerint „nem végeztek itt semmilyen számítást, majd lesz valahogy”, hiszen még az indoklásnál is megjegyzik, ez 50 forinttal olcsóbb, mint a Budapest-bérlet. A VEKE azt is problémásnak tartja, hogy a városokat egyre durvább elvonásokkal sújtják, így azok egyre inkább képtelenek fenntartani a saját településükön belül a közösségi közlekedés rendszerét.

„Szóval az lesz, hogy a kormányzati járatokon ingyen lehet majd utazni a városon belül is, a városi járatokon meg ehhez képest durván fizetni kell […] így felsejlik a városok szántszándékkal bedöntésének lehetősége”

– jelentették ki.

a VEKE azt is hozzátette, a városi munkavállalók versenyhátrányba kerülnek a saját településükön, hiszen nekik a bérükből még a közlekedésre is költeniük kell, míg másoknak szinte alig.

Úgy foglalták össze,

,,a bevezetni kívánt vármegyebérlet konstrukció bár első hallásra nagyon pozitív intézkedésnek tűnik, és a népek bizonyára szeretni fogják, de valójában az egész intézkedéscsomag nem más, mint maga a velünk élő szocializmus, egy olyan politikai intézkedés, amit olyankor dobnak be a kormányok, amikor úgy érzik, osztogatni kell.”

Hozzátették,

ez így ebben a formájában csak egy politikai kampánylépés és az égvilágon semmi köze nincs a közlekedési szakmához.

Mint azt megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy májustól a tömegközlekedésben jön a vármegye- és országbérlet, később kiderült a díja is, így a diákok példáué 945 forintért utazhatnak a tram-trainen.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!