Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Hódmezővásárhelyen Lázár János javasolta a földadó bevezetését

Hódmezővásárhelyen Lázár János javasolta a földadó bevezetését 2016-ban egy közgyűlésen. Ma Kubatov Gábor aláírásával buzdítanak országszerte embereket arra, hogy aláírjanak egy petíciót, ami csak a Vásárhelyen bevezetett adó ellen tiltakozik. Ezt többek között az a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara indította, aminek egyik alelnöke duplájára emelte a polgármestersége alatt bevezetett földadót.

Vásárhelyen Lázár János egy 2016 júniusi közgyűlésen vetette fel először a földadó ötletét, akkor azt a kérdést vetette fel, hogy „hogyha valakinek kell egy 60 négyzetméteres föld után fizetnie helyi építményadót, akkor miért nem kell fizetnie annak, akinek van 50 hektár földje? Mert a 60 négyzetméteres lakás ér 8 millió forintot, az 50 hektár föld pedig jelen pillanatban ér mondjuk 100-150 millió forintot. Százötvenmilliós vagyon után nem fizet adót, a 6 milliós lakás után meg fizet adót.”

Azon a közgyűlésen, 2016-ban azt is mondta, hogy az elkövetkezendő 10-20-30 évben ez a kérdés egészen biztosan fel fog merülni. Ezt a hozzászólását a közgyűlési jegyzőkönyv szerint azzal zárta, hogy „ezt szerintem érdemes tisztába rakni, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mi a sok és mi a kevés.” – ami nem meglepő attól, aki szerint mindenki annyit ér, amennyije van.

Lázárnak egyébként ebben az évben földbérleti díjból, osztalékból 12 millió forintja gyűlt össze, illetve erdőgazdálkodás címén még 3 millió forint bevételt jelzett a 2016-os vagyonnyilatkozatában. 

Most azonban a teljes Fidesz-gépezet Márki-Zay Pétert támadja a vásárhelyi adó kapcsán, holott ma körülbelül kilencven településen létezik földadó, de Hódmezővásárhely az egyetlen, ahol teljes mértékig a szegények és az időskorú rászorulók támogatására fordítják a befolyt összeget.

Hajdúnánáson november 24-én, néhány nappal a hódmezővásárhelyi közgyűlési döntés után emelték duplájára a már 2014-ben bevezetett földadót. Ebben az ügyben sem a NAK, sem a Magosz, sem a Fidesz nem tiltakozott. Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor (Fidesz) a NAK egyik alelnöke. Már a helyi földadó bevezetésekor is ő állt a kisváros élén.

Most Kubatov Gábor aláírásával küldött e-mailben kérik az embereket országszerte, hogy írják alá azt a petíciót, amiben csak a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen tiltakoznak. Ebben a levélben azt írják, hogy Magyarország Kormánya kiemelt társadalompolitikai feladatnak tekint minden agrárkérdést, ezért a földadó ügyében is támogatni fogja az érdekképviseleteket.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!