Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Tovább keresik a Tornyai új főigazgatóját

Érvénytelennek bizonyult ugyanis a Miklós Péter távozása miatt kiírt pályázat.

Ketten adták be január 31-ig a pályázatukat, de egyikük sem felelt meg a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatási rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló EMMI rendeletben előírt végzettségnek, szakmai és vezetői gyakorlatnak.

A közgyűlés ezért a pályázatot érvénytelenné nyilvánította, s újabb pályázatot írt ki – változatlan feltételekkel – a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatói álláshelyére.

Az újabb, beérkezett pályázatokat elbíráló bizottság tagja lesz a város nevében Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, valamint az országos szakmai szervezetek, azaz a Magyar Múzeumi Történész Társulat, illetve a Nemzeti Művelődési Intézet által delegált egy-egy tag.

A most érvénytelenített főigazgatói pályázatot azért kellett kiírni, mert tavaly december 31-i hatállyal felmondott Miklós Péter a Tornyai főigazgatója, aki erről szóló, a közgyűlésen felolvasott levelében nem indokolta távozásának okát.

Később portálunknak azt mondta: távozása oka az volt, hogy az intézményt fenntartó önkormányzattal bizonyos tervezési-vezetési, menedzsment kérdésekben nem értettek egyet, és az elképzelései nem találkoztak a fenntartó elképzeléseivel.

Miklós Péter egyébként 2015. január elsején kezdett dolgozni az Emlékpont intézményvezetőjeként. De volt a Tornyai János Múzeum igazgatója, majd egy ideig szakmai tanácsadója.

A Tornyai János Múzeum Művelődési Központ és Könyvtár főigazgatói teendőit a 2022. január 1. és június 30-a között vezető Megyesi Beátától vette át, azután, hogy sikeres pályázatot adott be.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!