Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Háromszor annyi szociális tűzifa támogatást kapott Magyarcsanád, mint a hasonló népességű Mártély vagy Kübekháza

2020 és 2022 között 11,6 millió forint értékben kapott szociális tűzifa támogatást Magyarcsanád a Belügyminisztérium kimutatása szerint. Mártélynak és Kübekházának ugyanebben az időszakban mindösszesen 8,3 milliós támogatás jutott.

Igen nagy a szórás abban, hogy a kormány mekkora összegű támogatásban részesítette a Csongrád-Csanád megye kistelepülésein élőket a fűtési időszakban – ez derül ki abból a közadatigénylésből, amiben a Belügyminisztériumtól kértek tájékoztatást. A kérdés úgy szólt, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben mely települések nyertek támogatást tűzifára, illetve melyek barnakőszénre a szociális célú tüzelőanyag pályázat keretében.

Megnéztük, a Hódmezővásárhely és Makó környéki falvak hogy szerepeltek a pályázatokon. A válaszban megküldött lista alapján a községek lakosságszáma biztos nem volt mérvadó a támogatások kiosztásánál.

Településnépesség (fő), forrás: Belügyminisztérium2020-as támogatás értéke 2021-es támogatás értéke2022-es támogatás értéke
Mártély13091,1 millió Ft1,3 millió Ft1,4 millió Ft
Kübekháza15781,47 millió Ft1,37 millió Ft1,6 millió Ft
Magyarcsanád14503,9 millió Ft3,8 millió Ft3,9 millió Ft
Földeák30621,9 millió Ft2 millió Ft1,9 millió Ft
Csanádpalota28074,63 millió Ft4,68 millió Ft4,9 millió Ft
Apátfalva30146 millió Ft6,19 millió Ft5,83 millió Ft
Székkutas20692,1 millió Ft2,2 millió Ft2,5 millió Ft

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!