Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kosárlabda: előreléphet a Kosársuli

Február 10-én pénteken fog hazai pályán játszani a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. Az NBI B zöld csoportjában jelenleg 5. helyen áll Vuk Pavlovics gárdája a Bonyhád elleni ütközet előtt. A kérdés, hogy egy helyet előrébb lépnek-e a kék-sárgák a tabellán.

Jó előjelekkel készül az összecsapásra a Hódmezővásárhely. A jelenleg 8-8-as mutatóval álló Bálinték eddig még nem kaptak ki otthonukban, ráadásul múlt vasárnap megtört a jég, mivel hosszú idő után idegenben diadalmaskodtak a közvetlen rivális Pénzügyőr SE otthonában.

A hódmezővásárhelyiek annak is örülhetnek, hogy egyre jobbak saját nevelésű játékosaik. Az elmúlt hetekben Balogh László nyújtott biztató teljesítményt, sőt legutóbb a felnőttek között igencsak fiatalnak mondható, 2006-ban született Kruzslicz Alex is bemutatkozott. Emellett Bálint, Kelemen és a Varga testvérek teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül. Amennyiben folytatódik a jó széria, akkor zsinórban negyedik győzelmét szerezheti meg az utolsó négy összecsapását elbukó, utolsó előtti Bonyhád ellen a Kosársuli.


A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli Bonyhád elleni meccse február 10-én pénteken 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

(forrás: vasahelyikosarsuli.hu)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!