Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lázár János tavaly is gyarapította földbirtokát

Az előző esztendőben a meglévő mellé vásárolt egy 3208 négyzetméteres szőlő-legelőt Mádon, 3 hektárnyi szántót Vásárhelyen és a 6 hektárnyi szántót Földeákon – ez derült ki a legfrissebb vagyonnyilatkozatából. A batidai kastélyt (a képen) birtokló cég majd fele továbbra is az övé.

Egyébként saját bevallása szerint 39 ilyen-olyan ingatlan kötődik hozzá. Az éjfélkor közzétett parlamenti vagyonnyilatkozatokban böngésztünk.

Az építési és közlekedési miniszter tavasz óta kétmillióval gyarapította készpénzállományát, mely így 18-ról 20 millióra emelkedett. Bankban továbbra is 8 millió forintot parkoltat. 7 millióval törlesztette a beruházási hitelét, viszont a tartozásai nőttek: valaki(k)nek újabb 5 millióval, így összesen 55 millióval lóg. Miniszteri és országgyűlési képviselői tiszteletdíja mellett havi bruttó 1 és 5 millió forinti összeget kap földbérleti díjakból, valamint 1 millió forint alatt keres az egyébként a Mezőgyesi Ménesbirtokot birtokló, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnökségi tagjaként.

Továbbra is felerészben tulajdonosa a vásárhelyi családi házának és egy a budapesti XIII. kerületi 96 négyzetméteres lakóháznak. Vannak földjei a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ott is a szerencsi járásban található Mádon, illetve Földeákon, Mindszenten és Vásárhelyen, de haszonélvezője például egy 3 és egy 4 hektáros erdőnek és egy töltésnek és egy kivett mocsárnak és szőlőnek is szintén szülővárosa közigazgatási területén.

Továbbra is megvan a 2012-ben vásárolt, illetve 2019-ben lízingelt Land Rover Defender terepjárója.

Védett műalkotásként egy 2010-ben vásárolt kéziratot, illetve a 2011-ben vásárolt, egykor Széchenyi Zsigmond tulajdonában álló karosszéket tüntetett fel. De részletezés nélkül bevallott műtárgyakat, festményeket is.

100 százalékban tulajdonosa egy Romániában bejegyzett cégnek, 10 százalékban a Divatcsarnok Kft-nek, míg 40,93 százalékban a batidai kastélyt birtokló Grosswiese Befektetési Zrt-nek. Nyár óta ez az arány nem növekedett.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!