Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nyert a Kosársuli U14-es csapata

Óriási sikernek értékeli a Vásárhelyi Kosársuli, hogy U14-es csapata feljutott az országos bajnokság főtáblájára, ahol a legjobb 32 gárda verseng egymással. Az első tornát a múlt hétvégén rendezték, melyen megszületett a kék-sárgák első győzelme is.

Vuk Pavlovics edző tanítványainak nem volt könnyű a szombatja, hiszen amellett, hogy meghatározó játékosuk, Bősz Olivér egy sérülés miatt csak a padon tudott helyet foglalni, két bivalyerős együttessel csaptak össze. Ezeken a találkozókon érvényesült a papírforma, ám a harmadik derbin a Kosársuli örülhetett, miután magabiztos győzelmet arattak a Debrecen ellen.

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Vásárhelyi Sólymok 135-43 

Sólymok: Borus 13, Utasi 5, Kis-, Varga -, Kőhegyi -, Soós 12, Bartusz 8, Fodor 3, Őze -, Morton 2

Vuk Pavlovics: Nagyon szorosan védekezett a Kőbánya, ami ellen nehezen boldogultunk. A pontatlan passzainkat elvitték és gyorsan váltottak védekezésből támadásba, sok kosarat kaptunk ezekből a szituációkból. Nehéz helyzetbe kerültünk lelkileg az első negyed végére, átbeszéltük a rövid szünetben, mire figyeljünk jobban és hogyan folytassuk a játékot. Eredményesség szempontjából nem változott a helyzet, egyre nőtt a pontkülönbség, a hozzáállásunk viszont sokat javult, elkezdtünk harcolni és nem adtuk olcsón a bőrünket. Még nem veszítettünk ekkora különbséggel, viszont nem volt időnk nyalogatni a sebeinket, pár óra múlva várt ránk még egy mérkőzés egy hasonló kaliberű csapat ellen. Gratulálok a győzelemhez a Zsíros Tibor Akadémiának! 

Vásárhelyi Sólymok – KASI/A 22-144

Sólymok: Soós 9, Fodor 4, Kőhegyi 2, Utasi 3, Morton -, Borus -, Bartusz 2, Kis 2, Varga -, Őze –

Vuk Pavlovics: A Kaposvár is agresszív védekezést produkált 40 percen keresztül, az első félidőben csak 2 pontot engedtek nekünk. Pontos és gyors passzokkal sorra kijátszották a védelmünket. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy az első mérkőzés nagyon sok energiát kivett belőlünk. Természetesen nem szeretném elvenni az érdemet a Kaposvártól, gratulálok a győzelemhez! Nagyon magas szinten kosárlabdáztak, köszönjük, hogy mindent beleadtak, ezzel a mi fejlődésünket is elősegítve! Sokat kell még gyakorolnunk és edzenünk ahhoz, hogy partiban legyünk ilyen erősségű csapatok ellen. A hozzáállásunk remek volt, végig hajtottunk és mindent megtettünk a pályán, ami tőlünk telik. Néha elfogultnak tűnhetek a csapatommal szemben, viszont visszaigazolást kaphattunk: a mérkőzés után dicséretet kaptunk a kaposvári szülőktől, állításuk szerint ekkora pontkülönbségnél a legtöbb ellenfelük hajlamos volt elkedvtelenedni és feladni a harcot, mi nem így tettünk és emelt fővel hagyhattuk el a pályát. 

Cívis KK Debrecen/B – Vásárhelyi Sólymok 61-82

Sólymok: Soós 33, Fodor 4, Őze -, Morton 6, Varga -, Utasi 9, Kis -, Bartusz -, Borus 22, Kőhegyi 2

Vuk Pavlovics: Vérszemet kaptak a Fiúk, a feldobás pillanatától érzetük hogy kemény játékkal van keresnivalónk. Működött a letámadásunk, a csapdáinkból sikerült labdákat szereznünk, amiket pontra váltottunk. Néha túlságosan is labdát akartunk szerezni, amit ügyesen kijátszott a Debrecen. Sok hibára kényszerítettük ellenfelünket, a mi akaratunk érvényesült. A kiadott feladatokat nagyrészt sikerült teljesítenünk, felszabadultan kosárlabdáztunk. Büszke vagyok a fiúkra, meglett az első főtáblás győzelmünk!

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!