Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egy 9 perces gólcsend lett a HVSC veszte

Három gólos hátrányból is felállt Hódmezővásárhely OB I/B-s férfi vízilabdacsapata, ám a végén a vendég egriek örülhetek a pénteki bajnokin.

Jól indult a HVSC számára a mérkőzés, mégsem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel a házigazda együttes, a hevesi egyetemisták ugyanis négy találatot szereztek zsinórban, miközben a vásárhelyiek 9 percre gólképtelenné váltak. Szabó Tamás gárdája többször is utolérte ellenfelét, de végére már nem maradt erő, hogy pontmentéssel zárják a kiélezett derbit.

HVSC – Eszterházy SC 7-8 (3-2, 0-3, 2-2, 2-1)

Szabó Tamás vezetőedző: – Azt gondolom, sokat léptünk előre a múlt heti mérkőzéshez képest. Sokkal jobbak voltunk védekezésben, nagyon stabilan blokkoltunk, visszazártunk védekezésben, ennek köszönhetően sikerült megfeleznünk az előző találkozón kapott góljaink számát. Végig egy ki-ki meccs volt, ahol az egyik döntő etap a 2. negyed volt, ahol nem találtuk a kaput, ennek eredményeként 3-1-ről 3-5 lett az eredmény. Amellett, hogy a 8 kapott gólunkban volt két kimondottan peches találat, a mi szemszögünkből abszolút a támadások befejezésében érzem a vereségünk okát, amit próbálunk összerakni a következő hétre.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!