Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nagy, de apróbb dolgok is komfortosabbá tették Újvárost

Szerencsés helyzetben volt tavaly a nyolcas választókörzet (azaz a Kertváros strand felőli része, illetve Újváros) települési képviselője, hiszen két nagyobb fejlesztés is itt zajlott. Az egyik mindenkit, a másik elsősorban az újvárosiakat érinti.

– Nem az én érdemem a strand fejlesztése, az óriáscsúszda létesítése, csak a szerencsém, hogy az a választókerületemben van – mondta a képviselő. Gyutay Katalin szerint a körzetében élők számára az 1870 óta működő Újvárosi Olvasókör épülete felújítása legalább ilyen jelentős előrelépésnek számított. A 18 milliós beruházás eredményeként megújult az épület nagyterme, modernizálták a mosdóját, új lett a világítás, és épült kerekesszékeseknek lift. De megcsinálták a tetőt is.

– A rossz tetővel rendelkező melléképületet is szeretnénk felújítani, s a munkálatok folyatását a képviselői alapom segítségével fogom támogatni. Ahogy tettem ezt tavaly, a köri épület felújításánál is. És szeretném, ha megtörténne az épület homlokzatfelújítása is. Nagyon a szívemen viselem mindet. Már csak azért is, mert újjá kellett szervezni az itteni olvasóköri életet, ugyanis az megszűnt, miután az előző elnök lemondott a vezetéséről. A kör újjáalakításában bábáskodtam, s Varga Sándor elnök és csapata pezsgő életet teremtett az épület falai között. És nem csak az idősebb, de a fiatalabb korosztály számára is. Minden második kedden például nóta estet rendeznek, nyáron a gyerekeknek tábort szerveztek, s szinte egymást követik az estek és a zenés-táncos rendezvények.

Gyutay Katalin fontosnak tartja, hogy az előző esztendőben teljesen megújult a Síp utca, a Makói út és a Csomorkányi utca közvilágítása. – Két évvel ezelőtt – a Covid-járvány idején – az egyik aktivistámmal karácsony és újév között este autóval jártuk végig ezeket az utcákat, hogy tapasztalatot szerezzünk a közvilágítás igencsak rossz állapotáról.

De tavaly sikerült légkondicionálót felszereltetni az orvosi rendelőben, szintén a képviselői alapja segítségével. Ugyanis az orvosok és s betegek is panaszkodtak, hogy már tavasszal borzalmas volt az épületben a meleg.

Máshogy is gondolt, s gondolt a városvezetés is a választókörzetben élők komfortérzetére hiszen tavaly sikerült felszórni mart aszfalttal a Tuhutum utca az autósok által kiállt szélét. Ezen felbuzdulva az idén a Vörösmarty utcán élők és a Kiserdősoron Sarkaly felől vagy onnét a városba közlekedők hasonló kívánságának is eleget szeretne tenni.

– A tavalyi fejlesztések közé tartozik a strand mögötti futópálya Aldi felé vezető, betonlapokkal kirakott járdájának a Family Center mögötti szervizúttal való gyalogos összekötésének megteremtése, melyet éve óta kértek a választók. Idén pedig felszedik, majd szakszerűen újra leteszik a sportpálya mellett induló a vasúti aluljáró felé vezető járdát borító, ám a helyükről mára elmozdult betonlapokat.

– Nagy problémát okoz a Tisza István (korábban Somogyi Béla) utcai szánkódomb melletti sütögető rész állapota. Ezt a telepítése óta többször is összetörték, összeszemetelték. Van egy nagyon kedves barátnőm, aki gyakran jár oda, figyelmezteti a fiatalokat, de teljesen hiába. Így azt szeretnénk, ha oda egy új térfigyelő kamera kerülne, hátha amiatt azután már nem történnének hasonló dolgok – vázolta fel a megoldást.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!