Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ma döntenek Mindszenten, eltörlik-e a kisrévi horgászlakokra kiszabott évi 40 ezres adót

Négy képviselő beadványt nyújtott be, mert nem tartják szerencsésnek a kisrévi adó beszedését visszamenőlegesen 5 évre.

24 ingatlan tulajdonosait érinti az a múlt novemberben elfogadott helyi szabályozás, miszerint a kisrévi, engedély nélkül épített horgászlakok után 40 ezer forintot kell befizetni az önkormányzat számlájára, ráadásul a földhasználati díjat 5 évre visszamenőleg kell rendezni. Ez a bevételnövelés része a város októberben megszavazott költségracionalizálási programtervének.

A kivetett sarc miatt négy önkormányzati képviselő beadványt nyújtott be, amiben azt javasolták, hogy 2022-től szedjék be az érintettektől az adót, aminek a mértékét 25 ezer forintra mérsékeljék. Indoklásuk szerint valójában a polgármesteri hivatal adócsoportja hibázott, hanyagságuk miatt van szükség erre az adóbeszedésre, amivel a „csődbe jutott önkormányzatot” kell megsegíteni.

Zsótér Károly Sándor polgármester utóbbi megállapítást visszautasítja – olvasható a nyilvános előterjesztésben. Arra is kitért a városvezető, hogy nem támogatja azt a javaslatot, hogy üdülő övezetet alakítsanak ki a Kisrév területén. A döntéshozók elé kerülő anyagban az is szerepel, hogy van olyan személy, aki több ingatlannal is rendelkezik, illetve a horgászlakok tulajdonosainak 60 százaléka vidéki.

Az ügyben ma délutáni ülésén határoz a mindszenti képviselő-testület.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!