Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Itt vannak az újabb óriásplakátok, amik a nemzeti konzultáció eredményét hirdetik

„A magyarok döntöttek: 97 % NEM a szankciókra” – áll a kormány új plakátjain. A szankciós konzultációt 1 millió 400 ezren töltötték ki, ez nem több, mint a magyar lakosság 14 százaléka.

Mint az ismert, 1,4 millió ember mondott véleményt a kormány legutóbbi nemzeti konzultációja során. Olyan kérdésekre voltak kíváncsiak, amiket a kormány egyébként már megszavazott korábban.

Eredetileg december 9-ig tartott volna a nemzeti konzultáció, de a határidőt kitolták december 15-ig. Peter Stano, az EU külügyi szóvivője közölte, értesültek a nemzeti konzultáció eredményéről, és a résztvevők alacsony számáról is, de a szankciók ügyében mindig egyhangúlag döntenek a tagállamok.

A már megszavazott szankciókról feltett kérdéssorból álló nemzeti konzultáció 2,7 milliárd forintba került, és ebben nincs benne a marketing, vagyis a bombás óriásplakátok és vélhetően a most megjelent eredményközlők sem.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!