Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Ennyi pénzre számíthatnak a koruk miatt leszerelt vásárhelyi katonák

A kényszerű fiatalítás miatt több 45 éves, vagy annál idősebb vásárhelyi katonának ott kell hagynia a honvédséget.

A Magyar Közlönyben nemrég megjelent kormányrendelet hatálya alá eső szervezeteknél szolgálatot teljesítő azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idejük van, a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel és 2 havi felmentési idővel megszüntetheti. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, a haderőfejlesztés során számos modern, XXI. századi technológiát képviselő eszköz érkezik Magyarországra, ezeket folyamatosan be is mutatják a nyilvánosságnak. A miniszter szerint ezek az eszközök egy másik generációt képviselnek. Rendszerbe állításuk, a hozzájuk kapcsolódó szakmai kiképzések, gyakorlatok megszervezése és lefolytatása dinamikus, fiatal vezetőket igényel. Nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőkre van szükség az állomány minden szegmensében. Hozzátette, ennek eléréséhez pedig most meg kell nyitni az utat a szolgálatban tisztességgel helytállt idősebb állomány előtt egy méltó és méltányos juttatási formával a szolgálatból történő kiválásra, és a helyükre fiatal vezetőket kell helyezni.

Az elküldött katonákat honvédelmi szolgálati juttatás illeti meg, ami a nyugdíjkorhatár eléréséig abban az esetben is jár, ha közben munkát vállalnak. A juttatás alapja az utolsó illetmény hetven százaléka. Szalay-Bobrovniczky példaként elmondta, hogy egy 55 éves katonatiszt, akinek a jelenlegi illetménye havi bruttó egymillió-egyszázezer forint, havi bruttó 616 ezret kap a honvédelmi szolgálati juttatás jogcímén. A jogosultság megállapítását minden esetben miniszteri döntésnek kell megelőznie. 

Hódmezővásárhelyen a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál

  • híradó és vezetéstámogató század,
  • három zászlóalj szintű harcoló alegység,
  • logisztikai zászlóalj és
  • helyőrségtámogató parancsnokság is működik.

Hogy pontosan mennyi vásárhelyi katonát érinthet a kényszerű leszerelés, arról megkérdeztük az alakulatot, s amint választ kapunk, megírjuk.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!