Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nyolcmilliós kötbért kapott a nyakába a vásárhelyi távhős cég

A távfűtés a várnál kevesebb gázt fogyasztott, ezért kell kötbért fizetnie a távfűtést szolgáltató cégnek – novemberre. A decemberi számla a napokban várható. A képen az Oldalkosár utcai hőközpont.

Még senki sem tudja mekkora kötbért kell majd fizetnie a távfűtés földgázfelhasználása után decemberre, de gyanítható, hogy az viszonylag enyhe november után fizetendő nyolcmillió forint után a szintén enyhe decemberre sem lesz az olyan kiugróan magas, mint Miskolcnak vagy Szegednek kell kinyögnie. Igaz a léptékek is mások, hiszen a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. 32 ezer 500 lakossági- és közel 500 egyéb felhasználónak biztosítja a fűtést és a meleg vizet, s két hónap után 160 milliós kötbérszámlát kapott, a Szegedi Szetáv, mely 28 ezer lakást és 500 intézményt lát el összesen 190 milliót kénytelen kifizetni.

Vásárhelyen elhanyagolható a távfűtött lakások és intézmények száma, de akkor is érthetetlen, hogy azokat büntetik, akik a vártnál kevesebb gázt használtak vagy takarékoskodtak.

– Közel háromezer lakásban és illetve számos közintézményben, iskolákban, óvodákban, önkormányzati fenntartású intézményekben és a kórházban is szolgáltatjuk a távfűtést. Minden évben megkötjük a földgázbeszerzéssel kapcsolat a szerződést, s 14 ezer Gigajoule mennyiséget kötöttünk le. A szerződésünkben volt egy 25 százalékos tolerancia sáv, ami azt jelenti, hogy a szerződésben lekötött mennyiségnél ennyivel kisebb vagy ennyivel nagyobb felhasználás esetén sem kötbért nem kellett fizetnünk, sem drágább összeget sem kellett fizetnünk mondta – Varga Ferenc.

A HVSZ Zrt. távfűtési részegység vezetője hozzátette: Vásárhelyen geotermikus alapú a távfűtő rendszer, ezért novemberben nem kellett az előszerződött mennyiségű gázzal ráfűteni a termálvízre, ugyanis enyhe volt az időjárás és a felhasználók, is takarékoskodtak a fűtéssel. Ezért azonban novemberben úgynevezett „alulfogyasztás” történt földgázból, s decemberben meg is érkezett emiatt a nyolcmilliós kötbér.

A HVSZ Zrt. és a földgázt biztosító MVM Next között havi elszámolás van, így a napokban várhatóan megérkezik majd a decemberi számla is. Vásárhelyen arra számítanak, hogy mert decemberben sem kellett elfogyasztani a földgázból a lekötött mennyiséget, így újabb kötbért kell majd fizetniük.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!