Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Győzelemre hajt a Kosársuli

Szoros és izgalmas mérkőzésre számíthatnak a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli szurkolói most pénteken a Hódtói Sportcsarnokban.

A 18.30-kor kezdődő NB I/B Zöld csoportos ütközetet mindenképpen behúznák a kék-sárgák, akik áprilisban a felsőházi rájátszásban akarnak szerepelni.

A célunk bejutni a rájátszásba, ha ez sikerül, úgy gondolom, ott már bármi lehetséges. A bajnokság feléig eljutva nehéz mérkőzéseink voltak, az NB I/B Zöld csoportban minden csapat kifejezetten erős hazai pályán – mondta el az összecsapás előtt Vuk Pavlovics, a Vásárhely edzője. Hozzátette, fiatal csapattal szerepelnek, több vásárhelyi kosarasnak ez az első éve a felnőtt gárdában, hosszútávon pedig kifizetődő lesz a saját nevelésű játékosoknak megadott bizalom. A fiatalokkal való munka előnye pedig, hogy képesek akár napról-napra fejlődni. Bár ez még nem látszik a jelenlegi helyezésükön, de hisz benne, hogy jó csapategységgel és kemény munkával jönni fognak a győzelmek és áprilisban a rájátszásban szerepelnek majd.

A pénteki mérkőzésről szólva a Kosársuli trénere kijelentette, hogy a kemény mérkőzésre számít, mindkét csapatnak fontos a mérkőzés. A győzelem kulcsa pedig a stabil védekezés, és az abból induló gyors és közönség-szórakoztató csapatjáték lehet – zárta mondandóját a szakember.

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli DMTK elleni meccse január 13-án 18:30-kor kezdődik. A találkozóra a belépés ingyenes, de pénzadománnyal támogathatják a Kosársulit. A bevételt az egyesület csapatainak utaztatására fordítják.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!