Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lemondott Vásárhely egyik alpolgármestere

A hírt Márki-Zay Péter jelentette be közösségi oldalán.

„A mai napon a polgármesteri hivatal munkatársai előtt leköszönt hűséges alpolgármester-kollégám, Szabó János – két éves eredményes közös munka után saját döntése értelmében visszatér az üzleti világba – ahonnan annak idején érkezett, és ahol akkor kétszeres jövedelmét hagyta ott a város érdekében” – írta a városvezető.

Márki-Zay hozzátette: „két év alatt neki köszönhető, hogy határidőre, rekord gyorsasággal elindítottuk az ingyenes városi buszjáratokat, hogy 200 milliós fejlesztéssel és évi 50 milliós megtakarítással kiszerveztük a közétkeztetést, a QTA szoftver bevezetésével hatékonyabbá tettük a városüzemeltetést, és hogy új nyomtató-beszerzés és IP-telefonrendszer segítségével sokmillióval olcsóbban működtetjük a hivatalt. Az üzleti világból hozott szemléletével szervezte meg a minőségbiztosítást és a dolgozói képzéseket a szolgáltatásunk minőségének folyamatosan és mérhető javítása érdekében.

János kétéves áldozatvállalása azt is lehetővé tette, hogy amikor az év első hónapjaiban heti három nap – szabadságot kivéve! – kampányoltam, jó kezekben tudhattam a város vezetését, valamint biztos lehettem abban is, hogy ha másként alakult volna a választás, lett volna alkalmas jelöltünk a városvezetés átvételére is. Minthogy a listás parlamenti szék helyett továbbra is Hódmezővásárhely szolgálatát választottam, ezt a további áldozatot nem vettük igénybe, a város jelenlegi helyzetében pedig még a megüresedő alpolgármesteri pozíciót sem fogjuk betölteni, egyelőre.

Sajnálom, hogy immár nem munkatársként, csak jó barátként számíthatok továbbra is Szabó János tanácsaira, de megértem döntését és további sok sikert és sok boldogságot kívánok neki új munkájához. Adja Isten, hogy hazánk mielőbb olyan ország lehessen, ahol a hozzá hasonló, kiváló menedzserek sem érzik majd idegennek és idegőrlőnek a közigazgatás irányítását, ahol nem jelent politikai kockázatot egy város korrupciómentes és hatékony vezetése. Vásárhelyen mi már most is ezt a kultúrát képviseljük, ebben nyújtott nekem óriási segítséget János példamutatása. Köszönöm szépen!”

Szabó János is posztolt döntésével kapcsolatban. Azt írta: „2023. január 03-án – január 20-i hatállyal – benyújtottam lemondásomat alpolgármesteri tisztségemről, mellyel egyúttal közéleti tevékenységemtől is búcsút veszek. A magam részéről meghoztam azt az áldozatot, ami számomra elérte a magánéleti maximumot. Munkám során előnyben részesítettem a szakmai és az emberi szempontokat a politikaiakkal szemben. Figyelemmel, érdeklődéssel fordultam mindkét politikai oldal szereplői felé. Márki-Zay Péterrel nem volt és most sincs semmilyen konfliktusom.”

Szabó János arra is kitért, hogy egy filmcím: „Bolond, bolond világ” jutott eszébe, mikor értesült az 2023 első kormányzati döntéséről, miszerint Vásárhely az egyetlen megyei jogú város, amit a kormány nem segít a rezsivészben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!