Emléklapot kaptak a vásárhelyi román nyelvtanfolyam részvevői

Tízen írták meg a Kulcs a szomszédoláshoz program ingyenes kezdő román kurzusa záródolgozatát, s kapták meg a tanfolyamon való részvételt elismerő oklevelet.

Nem voltak nehezek a feladatok, de mégis kérdeztek egyet-egyet a hallgatók ma este a Németh László Könyvtár olvasótermében rendezett záródolgozat írása közben Bucin Michaela tanárnőtől.

A város által szervezett Kulcs a szomszédoláshoz program kezdő román kurzusán nem csak szomszédaink nyelvének alapjaival, de kultúrájával is megismerkedtek a résztvevők, köztük Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester.

– Több romániai testvérvárosa is van Hódmezővásárhelynek, így Arad, Bereck, Torda vagy Nagybánya és szerintem hasznos, hogy legalább valamit értsünk románul, ha a testvértelepülésekről vendégeink érkeznek a városi ünnepségekre, és nem csak magyar anyanyelvűek. És közismert, hogy a feleségem családja Erdélyből való, negyven éve sokat járunk oda és jó, ha legalább néhány szót, mondatot tudok románul, bár már ragadt is rám valamennyi – indokolta Berényi Károly alpolgármester, miért vett részt a kurzuson.

– Nem gondoltam vonzónak a román nyelvet, de sokkal szebbnek bizonyult, mint a német – árulta el Kelecsényi Tímea, a kurzus egyik résztvevője. – Gyakran kijárunk motorozni Romániába, ezért gondoltam, milyen jó kezdeményezés az önkormányzat részéről. Meglepem majd a barátaimat és románul fogom kérni az étel meg a söröket. Azt is elárulta, hogy a kurzus kulturális felvezetéssel kezdődött, s nagy kedvet kapott a román mélyebb elsajátításához.

– Tízszer találkoztam a diákokkal, s ennyi találkozás alkalmával nem lehet elsajátítani egy nyelvet, d elsősorban nem is ez volt a célunk. Hanem megpróbáltam megismertetni a tanítványaimmal a románság azon arcát, melyet nincs honnan megismerniük, Nem volt sok a tíz óra, viszont nagyon kellemes időtöltésnek bizonyult, nagyon nyitottak voltak a vásárhelyi diákok. Örülnék, ha megmaradt volna bennük a magyar-román kulturális interferencia, s aza néhány szó, melyet megtanítottam nekik – árulta e Bucin Michaela tanárnő, a szegedi egyetem román nyelvi tanszéke oktatója.

A hallgatóknak a dolgozat javítókulcsát hamarosan elküldi a tanárnő, így önmaguk értékelhetik ki záródolgozatukat. A tanfolyamon való részvételt bizonyító oklevelet azonban mind azonnal megkapták.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!