Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ökumenikus imahét Hódmezővásárhelyen is

Vasárnaptól nyolc napon át, ismét közös istentiszteleti- és imaalkalmakra gyűlnek össze a magyarországi és a vásárhelyi Krisztushívők egymás templomaiban, gyülekezeti termeiben. Hódmezővásárhelyen a nyitóistentisztelet a Református Ótemplomban lesz január 15-én, vasárnap 17 órai kezdettel. Igét hirdet Bajnai István katolikus kanonok, a liturgiát Nagy Ervinné evangélikus lelkipásztor vezeti – tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség.

Az északi félteke keresztény közösségei január harmadik vasárnapjától nyolc napon keresztül összegyűlnek, hogy imádkozva növekedjenek egységben, a napi gondolatok által erősödjenek hitben és erkölcsi értékrendben.

A vásárhelyi ökumenikus alkalmak vasárnaptól vasárnapig délután öt órakor kezdődnek. A nyitóistentisztelet helyszíne a főtéri ótemplom lesz január 15-én. Hétfőn a Szentháromság (belvárosi katolikus) templomban, kedden a baptista gyülekezet (Bethleni István u. 2.), szerdán az unitárius (Völgy utca), csütörtökön az újtemplomi református gyülekezet imatermében (Kálvin tér 7.), pénteken a Csúcsi református imaházban (Jókai utca 85.), szombaton a tarjáni igehirdető állomáshelyen, az egykori Malom utcai református iskolában gyűlnek össze a hívek a közös imaalkalmakra. Az imanyolcad a Szent István Király Templomban zárul január 22-én, szintén 17 órai kezdettel.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!