Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Végrehajtókat küldtek a Külügyminisztériumra

A Szíjjártó Péter által vezetett tárca két pert is bukott a lélegeztetőgép biznisz ügyében, de kért adatokat azóta sem adta ki.

A Külügyminisztériumot egyébként, a fenti hírt Facebook oldalán közreadó Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese perelte be, mivel „a KKM törvényt szegett azzal, hogy nem adta ki neki közadatigénylés következtében sem a botrányos lélegeztetőgép-bizniszzel kapcsolatos nyilvános dokumentumokat.”

A pert Tompos első- és másodfokon is megnyerte, de a kért adatokat a Külügyminisztérium egy év alatt sem küldte meg neki. Ezért küld a politikus végrehajtókat a minisztériumra.

Tavaly év végén pedig az derült ki, hogy megszüntetik a pandémia idején az állami lélegeztetőgép-beszerzéseken egyik legnagyobbat kaszáló céget, miután a tulajdonosok milliárdos osztalékokat vettek ki.

Ráadásul 10 ezer darab, a Covid járvány miatt vásárolt lélegeztetőgépet soha elő sem vettek, azokat egy raktárban tárolják, s eddig a bértárolásra 400 milliót költöttek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!