Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Megduplázták a földadót Hajdúnánáson, ahol az adó ellen tiltakozó agrárkamara alelnöke a polgármester

Csak akkor problémás a földadó, ha a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely akarja bevezetni – írja a Szabad Európa nyomán az rtl.hu.

Jelentősen megemelték az egyébként már 2014-ben bevezetett földadót Hajdúnánáson, amelynek fideszes polgármestere, Szólláth Tibor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyik alelnöke, illetve a hajdú-bihari agrárkamara elnöke. A kamara és a MAGOSZ épp amiatt tiltakozott, mert a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhelyen földadót vetnek ki. A hajdúnánási esetre a Debreciner figyelt fel, a „Szabad oldal” nevű kezdeményezés részeként pedig a Szabad Európa is lehozta a cikket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségével együtt még petíciót is indított az agrarpeticio.hu oldalon „Soha többé földadót” címmel, mondván Márki-Zay Péter földadóval sújtja a gazdákat, azt is állítva, hogy más „baloldali vezetésű” települések tervezik ennek bevezetését. (A petícióban nem említik, hogy a bérbeadott földek után vetik majd ki az adót, vagyis a gazdálkodókra nem vonatkozik.)

Márki-Zay Péter a Debrecinernek is, de máshol is többször elmondta: Hódmezővásárhely előtt már kilencven másik település is bevezette ezt az adónemet. Hozzátette, hogy 

Hódmezővásárhelyen négy hektár alatt senkinek nem kell majd fizetnie földadót, ami azokra vonatkozik, akiknek több tízmillió forint értékű földjük van, amit nem használnak, hanem bérbe adnak. A befolyt összeget 2023 első félévében a rezsiemelést elszenvedők terheinek enyhítésére, a második félévben a rászoruló nyugdíjasok támogatására fordítják.

Hajdúnánáson november 24-én, egy héttel a hódmezővásárhelyi közgyűlési döntés /2022. november 17./ után emelték duplájára, aranykoronánként 400 forintra a földadót, amelynek 2014-es bevezetésekor már Szólláth Tibor volt a kisváros polgármestere. Az adóemelés miatt sem a kamara, sem a Magosz, sem a Fidesz nem tiltakozott. Az ellenzék frakcióvezetője épp azt vetette a Fidesz szemére, hogy a hajdúnánási földadót nem találják problémásnak, míg a hódmezővásárhelyit igen – erre Szólláth Tibor azt felelte, hogy náluk már évek óta létezik ez az adó, Hódmezővásárhelyen pedig újonnan vezették be. (Egyébként Hajdúnánáson azzal érveltek az emelés mellett, hogy ez az adó csak a földtulajdonosokra vonatkozik, a gazdálkodókra nem, azok mezőőri járulékot fizetnek. Szólláth Tibor, aki a hódmezővásárhelyi földadó bevezetése ellen petíciót indító agrárkkamara környezeti fenntarthatóságért felelős országos alelnöke, hajdúnánási polgármesterként így érvel a földadójuk mellett, amit egyébként diszkréten települési adónak nevez:

A Szabad Európa kíváncsi volt arra, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve Szólláth Tibor nem tartják-e visszásnak, hogy épp egy olyan adónem miatt szerveztek aláírásgyűjtést, amit a kamara egyik vezetőjének városában már évekkel korábban bevezettek, és a napokban a duplájára is emeltek. Választ eddig nem kaptak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!