Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Óvodás gyermekek karácsonyi kívánságát teljesítették

A Vásárhely Jövőjéért Egyesület a helyi Kossuth Kör aktivistáival közösen az idei adventi vásárban is adományokat gyűjtöttek, a Karácsonyi Angyalok faházban. A lakosság által felajánlott tárgyakat adománnyal lehetett megvásárolni, a befolyt összegből idén 51 óvodás gyermek karácsonyi kívánságát teljesítették, a nagyobb testvérek pedig egy-egy tábla csokit kaptak.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az átadó ünnepségen részt vett Márki-Zay Péter polgármester is, illetve a helyi Kossuth kör elnöke, dr. Berényi Károly is. A polgármester háláját fejezte ki a segítőknek, akik nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a kisgyerekek karácsonyi álmát megvalósítsák.

Szabó Margit, az egyesület elnöke külön megköszönte a vásárhelyieknek, akik meglátogatták a faházat. Elmondta azt is, hogy már három éve segítik így a rászoruló gyermekeket, annak idején a kezdeményező az azóta elhunyt Szalkai Erzsike volt. Többek között az ő emlékére is szervezik minden évben ezt az ajándékozást.

Fotó: Hódmezővásárhely Város gyorshír szolgálata

Minden évben az Egyesített Óvodák vezetője segít összeállítani a névsort, az óvónők jelzései alapján kerülnek fel a hátrányos helyzetű gyerekek a listára és az óvónők gyűjtik össze azt is, hogy melyik gyerek mit szeretne kapni. Az ajándékátadásnak a Magvető utcai óvoda adott helyet, oda hívtak minden megajándékozandó gyereket.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!