Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Molotov-koktéllal dobálták meg a vásárhelyi katonákat

A KFOR kontingensbe készülő váltást, azon a zárógyakorlaton, melyet a vásárhelyi laktanyában rendeztek ma délelőtt. Tűz és füst is bőven volt.

Feldühödött, egyre gyarapodó tömeg hangosan követelte a gyakorlat során a koszovói rendfenntartásra márciusban induló vásárhelyi katonáktól, hogy menjenek haza, majd egyre cifrázták a hangadók, arra számítva, hogy a sértegetésre a pajzsfalban álló elvesztik a türelmüket.

Nem tették, ahogy az sem nagyon zökkentette ki őket, hogy a feldühödött, tüntető tömeg a sértések nyomán sárral kezdték dobálni őket, majd a kiszorításukra és feloszlatásukra induló katonákat hosszú rudakkal kezdték el lökdösni, majd előbb csak egyszerű barikádot emeltek, majd egy égőt is, ráadásul Molotov-koktélokkal, azaz égő üzemanyagos palackkal is dobálták meg őket. Tört az üveg, égett az aszfalt a katonák előtt, de ez sem állította meg őket, de a zavargók sem vesztettek a lendületükből, óriás gumival próbálták megtörni a sort, de hiába, Nagyobb fadarabokkal, majd egy egész raklappal dobálták meg őket, majd kötelet akarta vetni a katonákra, de azok ügyesen elkerülték a cselt. Persze végül a katonák kiszorították a zavargás/tüntetés résztvevőit, igaz utoljára két páncélozott járművet is bevetettek.

A látványos bemutatón sisakban, pajzsfalban álló, majd azzal előre nyomuló katonák nem véletlen készültek erre a helyzetbe, hiszen Koszovóban a szerb és az albán ellentétek miatt legutóbb a rendszámok változtatása is tüntetéseket váltott ki.

 – Igyekeztünk a valósághoz leginkább megközelítő körülményeket létrehozni, de ez még így is laboratóriuminak számít, mint ami kinn vár bennünket, eddig ugyanis nem gyakoroltunk a mostani negyven fős tömeg ellen. Remélem éles helyzetben nem is lesz szükség erre a tudásunkra – mondta Cseh Tamás János főhadnagy, a KFOR 28. kontingens tervezett Alfa százada parancsnoka. – Látszott a srácokon is, hogy teljesen máshogy áll az ember az alakzatban, ha ekkora tömeg áll szemben vele. Hozzátette: úgy látta, helyt állt mindenki. – Aki lesérült, vagy elvesztette a felszerelését, hátra ment, s őt a többi szakaszból azonnal tudtuk pótolni.

Cseh Tamás János főhadnagy az Alfa százados parancsnoka: – Remélem éles helyzetben nem is lesz szükség erre a tudásunkra

Persze a Koszovóban szolgálatot teljesítő nemzetközi békefenntartó erőknek a tömegoszlatás csak a feladatuk egy részt, a nagyobb a járőrtevékenység folytatása.

– Teljes mértékben elégedett vagyok a katonák felkészültségével, s rendelkezésre álló időt ki tudtuk használni. Úgy gondolom, nem lehet olyan problémánk melyet ne sikerülne kinn megoldani – mondta Nagy Levente István őrnagy, a 62-e lövészzászlóalj parancsnokhelyettese. A leendő kontingens parancsnoka. Hozzátette, a jelenleg kinn lévő kontingenstől tudják, hogy Koszovóban jelenleg feszült, de stabil a helyzet.

A KFOR csapat a kinti elvárásoknak megfelelő felkészítést kapta, így a járőrözést, az ellenőrző-áteresztő pont telepítését, illetve tömegkezelési feladatokat is gyakoroltak.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!