Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Kalyi Jag díjátadó est: Mátray Attila- és Bogdán László-díjakat adnak át

Ma a Vásárhelyi Televízió Időben c. műsorában Márki-Zay Péter elmondta, hogy a város díjat alapít. Hódmezővásárhelyi romákat ismernének el és egyben Mátray Attilának állítanának emléket.

A csütörtöki közgyűlés dönt majd erről. Úgy tudjuk a bizottság, amelyik tárgyalta az indítványt, végül nem fogadta azt el. A polgármester azt érti, ha a Fidesz frakció a közgyűlésen nemmel szavaz majd, hiszen Mátray Attila utolsó éveiben erősen ellenzéki beállítottságú volt, és sokszor szót emelt a helyi és az országos Fidesz ellen. Arra azonban nagyon kíváncsi Márki-Zay is, hogy az MSZP-s, a DK-s vagy bármely másik képviselő milyen indokot tud felhozni arra, ha nem támogatja a helyi romák elismerését. Ezzel a lépéssel ugyanis csak folytatódna az összes eddigi integrációs törekvés, amelynek része például az az önerős felzárkóztatóprogram, amely egyedülálló az országban, vagy az a hagyományossá vált, évente ismétlődő gasztrofesztivál-elem, amikor a cigány közösség megvendégeli a város lakóit jellegzetes cigány ételekkel.

Márki-Zay Péter azt is bejelentette, hogy Bogdán László díjat is alapít, ezt már mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében fogja megtenni, és ezt a díjat már nem csak vásárhelyi roma származású veheti majd át.

A díjakat december 10-én szombaton, a Kalyi Jag által szervezett gálaesten adják majd át, ami 17 órakor kezdődik a BFMK-ban. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy bár a belépés ingyenes, regisztráljanak.

“Az emberi jogokért, a nemzetért” gálaesten fellép majd a Kalyi Jag Együttes, a Róna Banda, a Kucu zenekar, az Improm és Árus Peti Zenekar.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!