Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Most a 47-es főút négysávosítását ígérte Lázár, de a kampányban említett algyői Tisza-híd fejlesztéséről hallgat a tárcája

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, ahová kérdéseket is küldtünk az algyői Tisza-híd fejlesztésére vonatkozóan, januártól megszünteti Lázár János minisztériuma.

Csütörtökön Debrecenben beszélt a kormány tervezett beruházásairól Lázár János. Az MTI beszámolója szerint az építési és beruházási miniszter kiemelte, tárcája programjai között szerepel a 47-es főút négysávosítása Debrecen és Békéscsaba között. Arról viszont nem esett szó, mi lesz a Békéscsaba és Hódmezővásárhely közötti szakasszal, illetve e közlekedési folyosó legforgalmasabb átkelőhelyével, az algyői Tisza-híddal.

Pedig márciusban, az országgyűlési választások kampányának hajrájában határozott kijelentést tett arról, hogy a 47-es főút négysávosításának programjában pedig előkelő helyre került az algyői Tisza-híd felújítása és négysávúsítása. A hídon naponta 15 ezer jármű halad át, ez egy évtized múlva a szakértől számításai alapján 25 ezerre nőhet. Ezt a terhelést ez a híd nem bírja, sok a baleset, a rendszeres felújítások pedig számottevően lassítják a forgalmat. Ezért a híd mellé egy új híd épül, a régi pedig felújításra kerül. Mindemellé egy 3,5 kilométeres kerékpárút is épül – emelte ki a később újraválasztott országgyűlési képviselő, aki arra is kitért, hogy a tervezés megkezdődött, a jelenlegi szabályozási rendszer alapján pedig 2024-ben megkezdődhet a híd építése.

Mivel egy Tisza-hídnak a tervezése is igen nagy feladat, és a különböző közbeszerzési értesítőkben nyomát sem találtuk, hogy bármely állami szerv meghirdette volna a műszaki előkészítő munkákat, lapunk október 25-én elektronikus levélben megkereste a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t. Arról érdeklődtünk: hol tart a tervezési folyamat, ki kapta a megbízást, meddig kell elkészülnie a tervdokumentációnak. Választ azóta sem kaptunk, viszont 9 napja jött a bejelentés, hogy az állami infrastrukturális beruházásokért, többek között a útépítésekért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. januártól megszűnik. A cég feladatait pedig a Lázár János vezette szaktárca viszi tovább. 

Az Építési és Beruházási Minisztériumnak is elküldtük kérdéseinket e hónap derekán. Arra vártunk választ, hogy

  • ki tervezője az új hídnak, mennyiért nyerte el a megbízást?
  • Az érintett önkormányzatokkal folytattak-e már egyeztetést az esetleges területkisajátításokról?
  • Tartható-e a 2024-es dátum a kivitelezés megkezdésére?

Semmilyen visszajelzés nem érkezett a minisztérium sajtóosztályától.

Algyő polgármesterétől is tájékoztatást kértünk, hátha ő többet tud a projekt előremeneteléről. Molnár Áron azt írta nekünk, a Danuvius Engineering Kft. mint tervező kereste meg a hivatalt tavaly ősszel kétszer is a 47. sz. főút melletti kerékpárút tervezése ügyében. Ez gyakorlatilag a hídra fel és levezető kerékpársáv tervezése volt, magát a hidat nem akarták szélesíteni ebben az eljárásban. Hozzátette, az új híddal kapcsolatban nem érkezett hivatalos megkeresés az önkormányzathoz. 2021-ben a Szeged-Békéscsaba 2×2 sávos úttal való összekötése tárgyában a környezetvédelmi hatósági engedélyezés kapcsán láttak tanulmányterveket, melyek több nyomvonalkombinációt vázoltak a híd vonatkozásában és a teljes nyomvonal tekintetében is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!