Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Közel 300 millióért szerelik föl a vásárhelyi kórház új belgyógyászati és gyermekosztályát

2023 márciusáig is elhúzódhat a vásárhelyi kórház új belgyógyászati és gyermekosztályának megnyitása.

A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ elbírálta a beérkező árajánlatokat az intézmény új szárnyainak eszközbeszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásban. A dokumentum szerint öt tételben összesen 729 ezer eurót fordít majd a belgyógyászati és gyermekosztály felszerelésére a vásárhelyi kórház.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kivitelezési munkákra egyedül pályázó, s a megbízást elnyerő Építészmester Zrt. nyáron a szerződésben rögzített 1 milliárd 590 millió forintos áron felül további 203 millió forintot kért a megrendelőtől. A projektet egyébként már ez év júliusában le kellett volna zárni. A kórház honlapján elérhető összegzés szerint az Európai Unió 6 millió 91 ezer, míg a magyar kormány 1 millió 75 ezer euróval támogatta az eredeti fejlesztési terv megvalósítását.

Projekt főbb elemeinek költségeit így tervezték:

  • eszközfejlesztés: kb. 700 millió Ft.
  • építés: kb. 1.4 milliárd Ft.
  • osztályok berendezése: kb. 54 millió Ft.

A napokban közzétett eszközbeszerzési bírálat alapján

  • betegágyakra, éjjeli szekrényekre és gyógyszerhűtőre 297 ezer eurót (nyertes Smithmann Hungary Kft.),
  • defibrillátorokra, EKG berendezésekre, betegőrző monitorokra és inkubátorokra összesen 247 ezer eurót (nyertes Medirex Next Kft.),
  • míg videogasztroszkópra 185 ezer eurót (nyertes Anamed Kft.) fordít majd az intézmény.

Mindez jelenlegi árfolyamon 297 millió forint kiadást jelent. A nyertes beszállítóknak az eredményhirdetést követően 90 napja lesz vállalásainak teljesítésére, vagyis akár 2023 márciusa is lehet, mire fogadókész lesz az új belgyógyászati és gyermekosztály.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!