Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Átadták a felújított tarjáni olvasóköri épületet

A Róna Banda teremtett jó hangulatot ma késő délután a Sutuban, azaz a Tarjáni Olvasókörben, az épület majd 22 milliós felújítása befejeződése alkalmából rendezett avatón.

Megújult elektromos hálózat, akadálymentes bejárat, parkolás és mosdó, gyermekpelenkázóval, energiatakarékos világítás és teljesen kifestett nagyterem. Ez jellemzi a Sutu, azaz a Tarjáni Olvasókör ma újraavatott épületét.

A munkálatokat az tette lehetővé, hogy a város önkormányzata idén május 23-án elnyerte a februárban benyújtott Új közösségi ház és olvasókörök felújítását célzó TOP 7.1.1-H-ERFA-2021-00817. számú pályázatára a százszázalékos támogatást jelentő 135 millió forintot.

Ebből újult meg a Tarjáni mellett a Csúcsi és az Újvárosi Olvasókör, s épül egy teljesen új épület Kishomokon.

– Ahogy látom, általában kabátban vannak, meg is értem – utalt köszöntőjében az olvasókori tagok viseletére Márki-Zay Péter. – Rögtön tudjuk mondani, mi lenne a következő beruházás ebben az olvasókörben. Valószínűleg a konvektoros fűtést kellene megújítani kazánnal. Az az összeg, amit ez az olvasókör kapott, a 21 millió 716 ezer 945 forint volt – mondta. Vásárhely polgármestere kiemelte: Vásárhely szép hagyományai közé tartoznak az olvasókörök, melybe annak idején közös olvasásra, majd közös főtésekre és evésre-ivásra, a közös tevékenységre jöttek össze az emberek.

– Unokáinknak, gyerekeinknek is azt kívánjuk, minél többet, szemtől-szembe beszéljenek egymással. A mai kütyük, rengeteg időt elvesznek, s már annak is örülünk, ha gyermekeink a számítógépen társukkal, nem egyedül játszanak. Egy székely kocsmában az van kiírva: „Wifi nincs, beszélgessenek!” Azt gondolom, az az igazi, ha az emberek leülnek egy asztalhoz, vagy körbe ülik azt, együtt vannak, beszélgetnek. Ez kiveszőfélben van, de az olvasókörök pont azt a célt szolgálják, hogy azok, akik sokszor a napjaik nagy részét egyedül töltik, azoknak legyen minél több alkalom, amikor egymás társaságát élvezik, beszélgetnek szemtől szemben egymással. Azt kívánom, minél tovább gazdagodjon lélekben, szeretetben, barátságban ez a közösség! – hangsúlyozta Márki-Zay Péter.

Molnárné Kőfalvi Ágnes projektmenedzser és Ábrahám-Türes Róbert, a kivitelező Sziki-ép Kft. ügyvezetője ismertette a felújítás és az elvégzett munkálatok részleteit.

A finom sütemények kóstolása és a megnyitó után a köri tagokat hurka-kolbász vacsorára látták vendégül.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!