Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Mindent az adventi vásárról

Mint azt megírtuk, vasárnap nyitják meg hivatalosan az idei adventi vásárt.

Az idei adventi vásár egyik szervezője, Sonkoly Ágnes elmondta, mindig figyelnek arra, hogy mindenki találjon kedvérevalót az adventi vásárban, de idén különösen figyeltek arra, hogy pénztárcabarát ételekk, italokkal és vásárfiával is találkozhassunk a Kossuth téren.

A vásár bódéi már a helyükön, feldíszítve várják a vasárnap délutánt.

Kíváncsiak voltunk mivel készülnek, Sonkoly Ágnes nem győzte sorolni.

Elmondta, hogy külön kérésként fogalmazták meg a vendéglátósok felé, hogy „karácsonyi” ételekkel és italokkal is készüljenek, ezért a megszokott kürtős kalács, hot-dog, hamburger, pizza és meleg étel, sült kolbász mellett karácsonyi puncsot is kóstolhatunk majd, de lesz számos vendéglátós és borász által kínált illatos. karácsonyi fűszeres forralt bor is. A gyerekek sem maradnak forró ital nélkül, nekik forró csokit kínálnak majd.

Vásárfiát is lehet majd hazavinni az adventi vásárból. Különböző technikával készült ékszereket, például filcből készülteket vagy ásványokból megalkotott ékszereket is vásárolhatunk majd, de a díszgyertyákat, díszcsomagolású borokat, adventi koszorúkat vagy karácsonyfadíszeket is találunk majd, ahogyan meleg zoknit és sapkát/sálat/kesztyűt is.

Ha pedig a karácsonyillat meghozza kedvünket a sütemények sütéséhez, mézet , szilvalekvárt és dióbelet is vásárolhatunk majd.

A vásár nem csak hétvégén, hanem hétközben is nyitva lesz majd.

A város pedig élményelemeket helyez majd el, városkártyával rendelkezők napi egyszer felülhetnek az óriáskerékre vagy a körhintára.

Városkártyát most a Török Sándor Strandfürdőbe költözött Tourinform irodában készíttethetnek, de a Tourinform iroda kitelepül a vásárba is, elég ha a személyi igazolványt és lakcímkártyát magunkkal visszük majd.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!