Másfél milliós jutalmat kapott a vásárhelyi tankerület vezetője

A momentumos Tóth Endre közzétette az összes tankerületi igazgató tavaly év végén kapott jutalmát. Miklós Anikó 1,53 millió forintot vihetett haza, ami egy átlagos értéknek mondható a többi vezető jutalmához képes.

Mint arról beszámoltunk, míg a tanárok jobb munkakörülményekért és magasabb fizetésért demonstrálnak, az őket felügyelő szerv vezetői bőséges jutalomban részesültek tavaly, például 2,44 millió forintot kapott jutalomként a Szegedi Tankerületi Központ vezetője. Az is kiderült, száznegyvenszer annyi jutalmat osztott ki a vásárhelyi tankerület saját hivatalnokainak, mint a tanároknak.

Most, az országgyűlési képviselő által közzétett listán az összes tankerületi igazgató neve olvasható a motiváció elismerésének összegével, amely összesen 110 millió forintra rúg. A vásárhelyi tankerület vezetője, Miklós Anikó 1,53 millió forintot kapott, míg a legtöbbet a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin (2,5 millió forint), a legkevesebbet pedig Zsemberi Zoltán (jászberényi tankerület, 1 millió forint).

Tóth Endre szerint

egy jól működő országban, ahol érték a tudás, fejlődik az oktatás és megbecsülik a pedagógusokat van helye jutalmaknak, van helye vezetői jutalmaknak. Egy olyan országban azonban, ahol a pedagógusok nemhogy jutalmat nem kapnak, hanem nyomorognak, ez egyenesen vérlázító.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -3

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!