Meghalt Mészöly Kálmán

81 esztendős korában elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott futballista, szövetségi kapitány.

A 81 esztendős Mészöly Kálmánt tüdőgyulladással, keringési rendellenességgel és fertőzéssel került nemrégiben a budapesti Szent János kórházba, ahol lapinformációk szerint elkapta a koronavírust.

1941. július 16-án Budapesten született, 1959-től 1972-ig a Vasasban játszott, 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Minden idők egyik legjobb magyar középhátvédje 32 gólt is szerzett, remekül fejelt és általában ő rúgta a tizenegyeseket. A Vasassal négy bajnoki cím (1961, 1962, 1965, 1966) mellett három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották.

1961 ás 1971 között a válogatott csapat tagjaként 61 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. A nemzeti tizenegyben hat gólt szerzett, ebből négyet tizenegyesből, s háromszor volt Európa-válogatott.

Szövetségi kapitányként 61 mérkőzésen ült a kispadon. 1998-tól a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga társadalmi elnöke, majd szakmai igazgatója, 2007-ig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tanácsadója volt, 2011-ben klubtanácsadóként visszatért a Vasas-Híd labdarúgócsapatához.

Mészöly Kálmánt 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben Pro Urbe díjat kapott. 2013-ban a Vasas életműdíjat adományozott neki, 2016-ban Csík Ferenc-díjat kapott. 2018-ban megkapta a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját, és Budapest díszpolgárává választották.

2014-ben jelent meg A Szőke Szikla életregénye című életrajzi regénye.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!