Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Dízelhiánytól szenvednek Vásárhelyen

A Tóalj utcai MOL kúton hétfőn délben semmilyen dízelt sem lehetett kapni, a szentesi útin pedig csak a drágábbat. Az autósok hol szentségeltek, hol csak tétován széttárták a karjukat, s másik kútnál próbálkoztak. Jórészt ott is hiába.

Délelőtt elfogyott mindkétféle gázolaj a Mol Tóalj utcai üzemanyagtöltő állomásán, azaz hoppon maradtak, akik itt akartak tankolni. A hír a közösségi médián gyorsan elterjedt, így a dízeles személyautók nem is próbálkoztak.

De azért akadt, aki a töltőpisztolyok elé gurulva szembesült a hiánnyal.

– Dízelt szerettem volna tankolni, de sajnos nincsen – mondta a vásárhelyi Csáki János, aki egy traktor nyergében érkezett a Tóalj utcai benzinkúthoz. – Nem hogy ezen a kúton, de a többi sincs, legfeljebb a jobb minőségű, de az meg igen drága – osztotta meg velünk a tapasztalatait. – 80 litert szoktam tankolni, nekem az elég egy-másfél hétig, mert már véget értek a mezőgazdasági munkák. Azaz ilyenkor kevesebbszer tankolunk. De ha még van mit tenni a földeken, akkor naponta jövök nyolcvan-száz literért.

Traktorral is hiába érkeztek a Tóalj utcai kúthoz.

A Tóalj utcán nem tudták megmondani mikorra lesz várható utánpótlás. A szentesi úti Mol kútnál sem, igaz ezen a drágább dízel kapható volt. Azonban a 480 forintos literenkénti üzemanyagárakhoz szokott vevőket a piaci ár elriasztotta. A Mol-kártyával rendelkező céges autó vezetőit azonban nem. Sokan a Tóalj utcáról ide gurultak át.

Sok autós nem tankolt viszont a drága gázolajból.

– Sajnos úgy jártunk, hogy nincs sima gázolaj ezen a benzinkúton, most elmegyünk, keresünk egy másik helyet, hátha ott van – mondta a fekete Volkswagent vezető Szabó András. – Szentesről jöttünk, Makóra szerettünk volna eljutni. Egyébként Szentesen is így jártunk, már ott sem volt üzemanyag. Bizakodtunk, hogy itt Hódmezővásárhelyen majd lesz – mondta, majd megköszönte a tippet, hová menjen és elhajtott.

Az dízelhiányt némileg csökkentette, hogy az OMW-hez dél körül tízezer litert hoztak. Mondjuk 50 literével az éppen 200 autónak elég.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!