Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Külföldi támogatás: nyilvánosságra kerülhetnek a titkoszolgálati anyagok

Csütörtökön az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága is ismét foglalkozott ,,Az egységes ellenzék külföldi kampánytámogatásának áttekintése” c. napirenddel. A testület úgy döntött, ha lehet, akkor nyilvánosságra hozzák a szakszolgálatok által megismertetett anyagokat.

Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke az Alfahírnek elmondta, a tegnapi ülésen olyan adatokat, információkat kaptak a szolgálatoktól, amelyekről a Bizottság egyhangúlag úgy döntött, ezeket érdemes megismertetni a közvéleménnyel.

,,Korábban személyesen is többször kiálltam amellett, hogy azokban az ügyekben, amelyek hazánk nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti, ott tájékozódnia kell a bizottságnak, és ott adott esetbe nemzetbiztonsági vizsgálatot is kell folytatni. Ezzel párhuzamosan ugyanolyan fontosnak tekintem, hogy megszerzett információkat a lehető legszélesebb körben osszuk meg a közvéleménnyel, természetesen betartva a nemzetbiztonságra vonatkozó törvényeket”

– fogalmazott. Hozzátette: szerinte ebben az ügyben még további információkra lenne szükség a tárgyilagos és tényszerű megismeréshez.

Kocsis Máté, a Nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja úgy értékelt: ,,Az ügyben megismert tények megdöbbentőek, a helyzet sokkal súlyosabb, mint ahogy azt az eddigi nyilatkozatokból gondolni lehetett.”

Márki-Zay Péter röviden annyit reagált: ,,

,,Támogatom Kocsis Máté javaslatát, hozzák nyilvánosságra a titkosszolgálatok jelentését! Nekünk nincs titkolnivalónk, a Fidesszel ellentétben!”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!