Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Két kormánypárti agrárszervezet felszólítást intézett a vásárhelyi közgyűlés felé

A fideszes honatya, Győrffy Balázs vezette Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az ugyancsak kormánypárti politikus, Jakab István elnökölte Magosz felszólítást küldött a vásárhelyi városvezetésnek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) közleményben hívta fel a figyelmet szerdán arra, hogy Hódmezővásárhelyen a városi közgyűlése elé terjesztett javaslat szerint minden szántó-, kert-, gyümölcsös- és szőlőtulajdonosnak hektáronként mintegy 10 000 forint adót kellene fizetnie, miközben a történelmi aszály, az elhúzódó háborús helyzet, valamint az ennek nyomán elszabadult inputanyag- és energiaárak rendkívül nehéz helyzetbe sodorták a gazdákat.

A NAK és a Magosz felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy utasítsa el a Márki-Zay Péter polgármester által bevezetni kívánt földadót.

A gazdák megadóztatása forrást vonna ki az ágazatból, az adó bevezetését a vásárlók is megéreznék, mivel az begyűrűzne az élelmiszerek árába, és további drágulást okozna – írják a közleményben.

A NAK és a Magosz határozottan visszautasítja a gazdákra kivetett adót, az ellen minden lehetséges eszközzel fel fog lépni – hangsúlyozta a két szervezet.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!