Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Felállványozták a városházát

De egyelőre csak Kossuth téri észak-nyugati szélét.

Egyelőre még nem ér a toronyig, de addig fog, sőt elsőként a torony nyugati oldalán fog felfutni majd az az állványerdő, mely alapjait ma építették meg.

Az állványzat a toronyfelújítást teszi majd lehetővé. A munkálatokat az tette szükségessé, hogy a torony meglehetősen rossz műszaki állapotba került, így elkerülhetetlenné vált a felújítása. A városi önkormányzat két közbeszerzési eljárást is kiírt a munkálatok elvégzésére. A második fordulóban hirdettek eredményt, s Márki-Zay Péter polgármester nemrégiben írta alá az ezzel kapcsolatos szerződést Kendi Imrével, a nyílt pályázaton, nettó 257 milliós ajánlatával győztes Z-Door Zrt. ügyvezetőjével.

Várhatóan már 2023. januárjában, de legkésőbb márciusában induló második szakaszban a tornyot felállványozzák, s betakarják, hogy minél kevésbé zavarják a városháza működését. A torony felújításra – melyen az országos műemléki hivatal munkatársi folyamatosan jelen lesznek, egyébként a cégnek, a szerződés szerint 12 hónapja van, azaz jövő októberre kell befejeznie.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!