Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Ginkgo Hotel a wellnessen spórol a rezsivel

2022 szeptemberében az előző évi felére csökkent a Hódmezővásárhelyen eltöltött vendégéjszakák száma. A város legminőségibb szállodája, a Ginkgo Hotel három hete visszább vette a wellness szolgáltatásokat.

Országosan a belföldi vendégek száma 9,6, a vendégéjszakáké 13 százalékkal csökkent éves bázison a hazai szállodaiparban, de ennél jóval nagyobb volt a visszaesés Hódmezővásárhelyen, ahol 2021 szeptemberében még 6514 vendégéjszakát regisztráltak, idén viszont csupán 3078-at, ami több mint 50 százalékos zuhanást jelent.

Lapunkban korábban beszámoltunk róla, hogy a helyi Szent István Panzió tulajdonosa úgy döntött, hogy a megnövekedett rezsiköltségek miatt novembertől – lehet véglegesen – bezárja a szálláshelyet.

„Januárban szó szerint a legsötétebb hetek jöhetnek, sokaknak akkor jár le ugyanis az áramszerződése, megjósolhatatlan, hogy milyen árakon tudnak majd szerződni. Jelenleg a tavalyi – már emelkedett – árak négyszerese a tipikus szint, 2021–2023 viszonylatában a 8–12 -szeres árfolyammal lehet számolni. Mindenki azt vizionálja, hogy az igazi probléma a jövő év első negyedévében fog kicsúcsosodni, de áprilistól, a fűtési szezon után enyhülhet a helyzet – fogalmazott a napokban a magyar szállodaszövetség elnöke. Flesch Tamás már korábban felhívta a figyelmet, a nagy energiakitettségű szállodák nagyon nehéz helyzetben vannak, különösen a wellnesshotelek és a régi, korszerűtlen szállodák.

Erre lehet példa a vásárhelyi Ginkgo Hotel döntése, amely a szálló honlapján olvasható, miszerint október 17-től a wellness részlegben található gőzkabin, jakuzzi és élménymedence átmenetileg nem üzemel. Vagyis csak a két szaunát működtetik a vendégek számára.  

A napokban írtunk arról, hogy az edzőtáborturizmus is megcsappant: idén ősszel 2021 hasonló időszakához képest csak feleannyi sportoló választotta felkészülési helyszínül Hódmezővásárhelyt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!