Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Újabb árstoppok jöhetnek – holnap rendkívüli kormányinfót tartanak

Rendkívüli időpontra, szerdán 10 órára hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.

Könnyen elképzelhető, hogy bővítik a hatósági áras termékek körét, ugyanis Nagy Márton hétfőn arról beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy szerinte olyan termékekre kell árstopot bevezetni, melyekből a hazai termelés domináns, illetve olyan termékekben kell gondolkodni, melyek áremelkedése kiemelkedő volt, meghaladta a 40 százalékot. A miniszter elárulta azt is, hogy a kormány a következő napokban dönthet az élelmiszer-árstop kiterjesztéséről más termékek esetében.

Ez alapján elképzelhető, hogy hatósági áras lesz a sajt, kenyérfélék, többfajta liszt, az összes tejtermék, a csirke további részei, tojás, egyes zöldségek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!