Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Önkormányzat: a dolgozók kaptak jutalmat, a felsővezetés nem

A mostani városvezetés teljesítményalapú 13. fizetést ad minden dolgozónak, a felsővezetés pedig soha nem kap jutalmat – közölte a hódmezővásárhelyi önkormányzat annak kapcsán, hogy a kormánypárti médián végigfutott a hír, Márki-Zay Péter milliókat osztogat, a nehéz helyzet ellenére is. A város elárulta azt is, nem most osztottak ki ennyi jutalmat a dolgozók között, hanem 2021 januárja óta.

A városháza gyorshír szolgálata felidézte: az Adatradar, önmagát a közérdekű adatok portáljaként meghatározó honlap részéről érkezett közérdekű adatigénylés a hódmezővásárhelyi önkormányzathoz jutalmak után érdeklődve, az adatokat mégsem lehet oldalukon megtalálni. A csak ellenzéki önkormányzatok iránt érdeklődő portálon viszont nyoma nincs a vásárhelyi városvezetés jutalmairól szóló adatsornak, a HírTV viszont rájuk hivatkozva hozta le a számokat.

Elhallgatták azt is az adatsor megjelenítése során, hogy csak a vezető beosztásban dolgozók jutalmaira voltak kíváncsiak, és elsődlegesen a Covid-helyzettel kapcsolatban kérdeztek rá, volt-e jutalomosztás – közölte az önkormányzat. Hozzátették: a kérdésre válaszolva nem volt osztogatás a koronavírus alatt. A városháza szerint azt nem értették meg a hírt közreadók, hogy nem most osztottak ki ennyi jutalmat a dolgozók között, hanem 2021. januárjától – merthogy az Adatradar erre az időszakra volt kíváncsi.

Valójában az önkormányzati dolgozók 13. fizetést kaphatnak, amit két részletben utalnak ki. A 13. fizetések időarányos részének kifizetését teljesítményértékelés előzi meg, vagyis közel sem biztos, hogy mindenki megkapja a teljes összeget. Minden dolgozó számára nyitott a lehetőség, kivételt képez a felsővezetés, vagyis 13. fizetést sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem kapnak – tudatta az önkormányzat.

A tényleges kifizetések

2021-ben és 2022 első félévében – erről az időszakról kértek adatokat – a város összesen 67 356 583 forint 13. havi fizetést fizetett ki a dolgozóknak. Összehasonlításképp a 2016-17-es években 58 604 782 forintot kaptak az önkormányzati dolgozók.

2016-ban a vezetők 16 838 014 forintot kaptak, 2017-ben 19 574 350 forint, 2021-ben: 10 435 728 forintot (a felsővezetés nem, csak a középvezető beosztásban dolgozók) 2022 első felében 5 436 608 forintot.

2016-ban 46 dolgozó kapott összesen 12 016 218 forintot, 2017-ben 44 dolgozó kapott összesen 10 176 200 forintot, 2021-ben 107 fő kapott összesen 34 247 954 forintot, 2022 első felében 120 fő kapott 17 236 293 forintot.

A polgármester összaparátusi értekezleten biztosított mindenkit arról, hogy a kormány jóvoltából megemelkedett energiaárak miatti nehéz helyzetben is megkapja mindenki a 13. fizetésének második felét – amennyiben felettese a teljesítményértékelés során méltónak találja erre.

A vezető beosztású dolgozók az Adatradar által kikért összegeket 3 részletben kapták meg. Így alkalmanként 38 950 és 431 377 forint között mozognak a kifizetett összegek. Az önkormányzat hozzátette: az előző városvezetés a 13. havi fizetésnek megfelelő összeget az akkori jegyző és aljegyző esetében évente kétszer fizette ki, így 2016-2017-ben ketten együtt 12 179 590 forintot vihettek haza a fizetésükön kívül.

A KSH adatai szerint a felső- és középvezetők számára kifizetett jutalmakból 2016-ban 62 595 darab kenyeret lehetett volna venni, míg 2021-ben csak 26 024 darabot. Ha az euró árfolyamát nézzük, akkor 2016-ban 54 649,359 euróra tehettek szert a közép és felsővezetők a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál, míg 2021-ben 29 051,88608 euróra.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!