Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A kormányhivatal megtiltotta egy vásárhelyi lakóház használatát

Jókarbantartási eljárást indított a hatóság egy panasz miatt.

Augusztus végén érkezett panasz a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalhoz a Rákóczi utca 75. szám alatt található lakóépülettel kapcsolatban. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi ingatlan tulajdonosa elhunyt, a hagyatéki eljárás pedig még nem zárult le. Tekintettel a lakó- és melléképület műszaki állapotára, a kormányhivatal jókarbantartási eljárást indított, egyúttal elrendelte, hogy az ingatlant lezárják, továbbá a lakó- és melléképület használatát azonnali hatállyal megtiltotta az egészségügyi hatóság – tette közhírré pénteken a hivatal.

Amennyiben nem hajtják végre a szükséges helyreállítási és felújítási munkákat, akkor minden épületet le kell bontani, a törmeléket pedig el kell távolítani a területről. A hatóság azt is leszögezte, hogy az elrendelt munkálatok költségei a kötelezetteket terhelik.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!