Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Összecsaptak a kedélyek a Réz utca miatt

Paprikás hangulatot okozott Berényi Károly és Fejes Péter szerda esti, a Mátyás utcai Olvasókörben tartott fórumán a Réz utcai csapadék és árokhelyzet.

A fórum elején Márki-Zay Péter ismertette a jelenlévőkkel azokat a – már közismert – intézkedéseket és terveket, melyeket az energiatakarékosság és hatékonyság érdekében kénytelen megtenni a város.  A polgármester hangsúlyozta: nem állítják le a fejlesztéseket, a város inkább ezekre költi a pénzt az energiamegtakarítás érdekében, minthogy később áram- és gázszámlára kelljen.

Berényi Károly alpolgármester a 7. körzetben elkészült fejlesztéseket sorolta azzal, hogy igazi sikertörténet a Klauzál utcai köz útjának rendbetétele, de többek közt azt is elmondta, hogy fejlesztik a Serház téri játszóteret. Örömmel újságolta, hogy a Kaly Jag Együttes művészeti oktatás indítsa céljára bérbe vette a várostól a volt Táltos (eredetileg Dózsa György) Általános Iskola évek óta üresen álló épületét.

Fejes Péter, a 6. választókörzet képviselője (Susán két választókörzetre van osztva) azt mondta, hogy kisebb dolgokkal tették könnyebbé a körzetében élők életét. De azt sem titkolta, hogy a Réz utcai esővízelvezetés megoldása nem tartozik a sikerek közé, itt ugyanis magasabban van az úttest, mint a járda, így ott komoly a gond. Hiába dolgozott azon kivitelező, a víz mégsem tud felfelé folyni.

Fejes Péter a kisebb, közérzetjavító fejlesztésekről is beszámolt

Zana Ferenc szenvedélyes hozzászólásából kiderült, hogy a lakók nem örültek annak, ami a kivitelezés során történt, a Püspök utcából ide lefolyó víz például megáll a 18-21. számú házak előtt. Bár Fejes Péter válaszként elmondta, hogy a kivitelezés még nem ért véget, ez a felszólalót nem nyugtatta meg.

Márki-Zay Péter a panasz hallatán azonnal fel is hívta telefonon Farkas Andreát, majd kihangosította a készüléket. A városüzemeltetési csoportvezető így mindenki számára jók hallhatóan elmondta, hogy az utcát vízjogi- és különféle más engedélyek birtokában kezdték el felújítani. Az esővíz elfolyását azonban lakók közül többen is azzal gátolták meg, hogy bejárót építettek az árok fölé, s az átereszek eltömődtek.

Zana Ferenc erre azzal reagált, hogy rosszabb lett az utca állapota, mint a munkálatok megkezdése előtt volt. (Azt is elpanaszolta, hogy nem tud kommentet írni a Hódpress Facebook oldalára. Erre Csirák Dalma, a városháza médiareferense azt válaszolta, hogy a városhoz tartozó Facebook oldalakra káromkodásszűrűt állítottak be.)

Kiderült az is, hogy az egyik lakóház előtt az árokba nem az ingatlantulajdonos hordta a kavicsot, hanem még a kivitelező döntötte le oda. A víz emiatt nem tudott csak lassan elfolyni, ráadásul esetén az a szakasz is túlterhelt, ahová a Réz utcai esővíz egyébként elfolyna. A kavicsot a város eltávolíttatja.

Berényi Károly azzal árnyalta a Réz utcai helyzetet, hogy abban korábbi képviselőként, Grezsa István és ő sem tudott sokkal előrébb jutni.

A fórum résztvevői

A jelenlévők több utca (köztük a Tavasz) éjszakai rossz vagy gyenge megvilágítására panaszkodtak. Márki-Zay Péter elmondta, hogy a fénytestek egy része azért nem működik, mert azt MVM próbálja javítgatni, de kicserélni nem tudják, azokat ugyanis már nem gyártják. A város a 7000 ledes közvilágításból legalább 1000-et (de lehet, hogy mindet) újabb energiatakarékosabbra és fényesebbre akarja cseréltetni.

Havránek Ferenc szerint történelemhamisítás folyik az Emlékpontban, s nem értette miért lehetett főigazgatóvá választani a fideszes elkötelezettségű Miklós Pétert. Mire Márki-Zay Péter elmondta, megpályáztatta a város az intézményvezetést és szakmai teljesítménye okán ő maga jelölte főigazgatónak, amit a közgyűlés végül elfogadott. – Nem látok olyat, aki nála jobban vezeti az intézményeket. Jó szakember, a város csak nyer vele! – jelentette ki, s azt kérte Havránek Ferenctől, hogy gyűjtse össze az általa valótlanságoknak tartott dolgokat. Azokat szakmai alapon felülvizsgálják, s ha kell, kijavítják.  

Egy felszólalásra az is kiderült, hogy az Éva utcai zöldterületre éppen olyan szalonnasütögető hely létrehozását tervezik, mint amilyen a Bethlen utca és a Family Center között is létezik.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!