Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

November 2-án nyit a vásárhelyi hulladékudvar

Azután már nem kell lesni, mikor és hol lesz e-hulladék gyűjtés, nem kell a maradék festéket vagy a fáradt olajat a lefolyóba vagy az árokpartra önteni, s más olyan hulladékot is ingyen el lehet majd oda vinni, melyen nem kerülhet a kommunális szemétbe.

A Szántó Kovács János utca végén, azaz a szentesi úti benzinkutak után, az autószervizzel és a Hód-Transz telephelyével szemben épült hulladékudvart minden a lakcímkártyáját bemutató vásárhelyi, székkutasi, mártélyi és mindszenti igénybe veheti, aki rendezte a szemétdíját. A lerakásért nem kell fizetni, sőt a nyitás napján az első harminc látogató családi fürdőjegyet és egy ötezer forintos vásárlási utalványt kap ajándékba. Azaz érdemes még kicsit tartogatni az ide való hulladékot.

Lesz helye a kommunális szemétlerakóba nem való hulladéknak

Hogy egészen pontosan mit is lehet majd a hulladékudvarba keddtől péntekig reggel 9 és este 6, míg szombaton reggel 8 és déli 12 óra közt lerakni, az alább olvasható. (Ezért a könnyebbség kedvéért: kis- és vagy elektronikai hulladékok, lombhulladék, személyautó abroncs, üveg, műanyag, fém, tetra-pak, karton, síküveg, zöld hulladék, lakossági építési törmelék, használt étolaj és sütőzsiradék, fénycső, izzó, festékek csomagolásai, maradék festék, növényvédőszerek maradéka és csomagolása, szárazelem, akkumulátor. fáradt olaj, szintetikus olaj, motor, hajtómű olajok. (Egyeseknél szabályozták az éves lerakható menyiséget.)

A hulladékudvar kivitelezésre kiírt versenyben az Aqua-General Kft.-t hirdette ki győztesként a közbeszerzést kiíró Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A cég 162 millió forintért végezte el a munkát.

Az ismerős konténerekből itt is bőven van

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!