Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A magyar településeken a földadó a megoldás?

Túlélni a válságot – erre kerestek válaszokat a TÖOSZ fórumán alföldi önkormányzatok polgármesterei az elmúlt héten Szarvason. Többek között adók emelése és új adók bevezetése, valamint a közvilágítás lekapcsolása is elhangzott megoldásként.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) regionális polgármesteri fórumot szervezett október 19-20-án Szarvason, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád-Csanád megye, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyék polgármesterei számára.

A rendezvényen a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium államtitkárai is részt vettek.

A fórumon többek között válaszokat kerestek arra is, hogy az önkormányzatok hogyan vészelhetik át a brutálisan megemelkedett energiaárak okozta válságot. Több polgármester is azt tervezi, hogy lekapcsolja éjszakára a közvilágítást – ezügyben Hódmezővásárhely polgármestere már kifejtette véleményét korábban, akkor, amikor Zsótér Károly, Mindszent polgármestere felkérte az azonos trafókörzeten lévő Vásárhelyet, hogy éjszaka 11 és hajnali 4 között kapcsolják le a közvilágítást. Mártély, Mindszent és Szentes egy része, valamint Vásárhely északi része ugyanis egy trafókörzetre van kapcsolva, vagyis vagy mindegyik település lekapcsoltatja a közvilágítást, vagy egyik sem. Márki-Zay Péter polgármester szerint van, amin nem szabad és nem lehet spórolni, a közvilágítás hiánya életeket sodorhat bajba, hiszen a sötétségben a közbiztonság is lazulhat.

Egy másik javaslat, amit több település kormánypárti polgármestere felvetett, az új adók bevezetése, vagy már meglévő adók emelése. Úgy tűnik a magyar települések nagy része bevezeti majd a földadót.

A kormány most a nagyobb települések polgármestereivel egyesével ül le tárgyalni, adatokat és válságterveket kértek be az önkormányzatoktól és decemberre ígértek valamiféle döntést abban, hogy hogyan segítik majd át az önkormányzatokat az energiaválságon.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!