Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az államtitkár sosem félt a vásárhelyi apácáktól

Barátságos tudósítást közölt az MTI.

„Nehéz idők következnek, és ilyenkor nagy szükség van olyan biztos pontokra, mint a domonkos rend jelenléte Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budakeszin.

Soltész Miklós a domonkos nővérek Szent Kereszt kápolnájának és kibővült rendházának átadásán kiemelte: nehéz időkben szükség van a szerzetesek „befelé forduló”, de másokat is hívó hitére, és szükség van arra derűre is, amit a domonkos nővérek közösségei sugároznak. Az államtitkár Avilai Szent Terézt idézte: „jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől”. Hozzátette, akár Kőszegen, akár Hódmezővásárhelyen, akár Budakeszin járt a domonkosoknál, soha nem kellett félnie.”

Hozzátette: „a domonkos nővérek arcán mindig mosoly, kedvesség van. Ezt a barátságosságot sugározzák közösségeik, ezt élik meg az oktatási intézményeikben nevelkedő, tanuló gyerekek és szüleik.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!