Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Jövő hét szerdán nyílt nap a HSZC két tagintézményében

Két helyszínen szervez pályaorientációs nyílt napot 2022. október 12-én a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola és Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Intézményegysége.

A rendezvényen az alábbi ágazatok mutatkoznak be:

  • Turizmus-vendéglátás,
  • Specializált gép- és járműgyártás,
  • Kreatív, Kereskedelem,
  • Gépészet,
  • Fa- és bútoripar,
  • Építőipar,
  • Elektronika és elektrotechnika,
  • Egészségügyi technika

A bemutatóknak kettős célja van: meg kívánják ismertetni a pályaválasztás előtt álló felső tagozatos diákokkal a megjelölt ágazatok szakmáinak szépségét, segíteni szeretnék a döntésük meghozatalát a szakképzés mellett; valamint a duális képzési partnereknek is bemutatkozási lehetőséget ad a nagyközönség előtt ez a rendezvény.

Az összevont intézmény közel száz duális partnerrel működik együtt, ismert, nagy cégekkel és jónevű egyéni vállalkozókkal egyaránt. A tanulók a 10. évfolyamtól munkaszerződéssel dolgoznak a gyakorlati képzőhelyeken.

A nyílt napon az általános iskolás diákok életkoruknak megfelelő érdekes és izgalmas ízelítőt kaphatnak a tanműhelyek és a tankonyha rejtelmeiből, de lehetőségük van olyan, jövőjüket érintő kérdéseket is személyesen feltenni, mint például: „Mennyit lehet keresni az adott szakmával?” A tanulók a részvételről igazolást kapnak. 

A szervezők szeretettel várják az intézmény partnereit – diákokat, szülőket, pedagógusokat, a duális partnereket – 2022. október 12-én 10 órától a Kalmár Zsigmond Intézményegységbe (6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9.), 12 órától pedig a Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskolába (6800 Hódmezővásárhely, Városház u. 1.).

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!