Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Önköltségi áron újítják fel a városháza tornyát

A város nevében Márki-Zay Péter, míg a kivitelező nevében Kendi Imre látta el kézjegyével a dokumentumot a városháza tornyának felújításával kapcsolatos szerződést. A látványos munkáltatok jövő év elején kezdődnek.

Ma délelőtt írta alá Márki-Zay Péter polgármester és Kendi Imre, a Z-Door Zrt. igazgatója, a toronyfelújítás műszaki vezetője az Ybl Lajos tervezte városháza tornya felújításáról szóló szerződést a városházán. Mint arról korábban már többször is beszámoltunk a jelenleg életveszélyes torony felújítására kiírt első nyilvános – érvénytelen – pályázaton egyetlen cég indult, majd a másodikon már három. A város a legolcsóbb ajánlatot, a Z-Door Zrt. nettó 257 millió forintért hirdette győztesnek.

Mint azt Kendi Imre elmondta: ebben a esztendőben az munkálatok előkészítése kezdődik meg, mely a tervezés, előkészítés és engedélyek beszerzése mellett azt is jelenti, hogy különféle elemeket le is emelnek a toronyról.

De hallgassa meg minderről Kendi Imrét:

Várhatóan már 2023. januárjában, de legkésőbb márciusában induló második szakaszban a tornyot felállványozzák, s betakarják, hogy minél kevésbé zavarják az városháza működését. A torony felújításra – melyen az országos műemléki hivatal munkatársi folyamatosan jelen lesznek, egyébként a cégnek, a szerződés szerint 12 hónapja van, azaz jövő októberre kell befejeznie.

Márki-Zay Péter azt hangsúlyozta, hogy a toronyfelújítást nyílt pályázaton nyerte el a győztes cég, mely rendkívül kedvező, önköltségi áron végzi el a munkát. Hozzátette: nem csak az életveszélyes helyzetet szüntetik meg a város ikonikus épületrészénél, de meg is nyitják majd a turisták és a vásárhelyiek számár,a hogy onnan csodálhassák meg a panorámát.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!