Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhelyen nem kapcsolják le éjszaka a közvilágítást

Ezt a kedd este Gyöngyösi Ferenc alpolgármester fórumán mondta Márki-Zay Péter polgármester. A fórumon az is kiderült, hogy a mintegy harminc, zömében nyugdíjas helybéli többsége ugyan a Facebookon is látta a rendezvény meghívóját, mégis igényli annak nyomdai változatát.

A fórum elején Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, a körzet települési képviselője sorolta a választókörzet közelmúltban zajló, a környéken lakók számára egyébként ismert fejlesztéseit: a folyamatban lévő kátyúzásokon és már befejezett parkolóépítésen át az olvasóköri épület fejlesztéséig, s az új közösségi épület jelenleg is zajló építéséig.

És azokat a szociális lépéseket is ismertette, melyekkel a városi önkormányzat segíti a nyugdíjasokat, s biztatott minden érintettet, hogy igényelje az október 3 óta kérhető 10 ezer forintot, ha a havi nyugdíja kevesebb, mint 128 ezer forint. Elhangzott: aki nem tud elmenni a városházára, az megbízhat valakit, hogy menjen be helyette, s hogy a csalókat kiszűrjék, a megbízottnak vinnie kell a megbízó a kiírásban felsorolt dokumentumait.

A felszólalók közül Antal Péter azokra a csalókra hívta fel a figyelmet, akik a legnagyobb magyar bank munkatársának kiadva magukat, telefonon próbálták megszerezni bankszámla adatait. Csuka István arról érdeklődött, hogy kérhetik-e a gázdíj kompenzációt azok, akik többgenerációs családi házban élnek. (Mint válaszként elhangzott, csak ha az épületnek két külön bejárata és fürdőszobája van.) És azt is kérte, hogy a város közgyűlése hozzon olyan határozatot, mely szerint csak helyi népszavazással lehessen visszaállítani a közgyűlés által eltörölt építményadót. Attól tart ugyanis, ha a következő helyhatósági választáson ismét a fideszes képviselők kerülnek többségbe, s azok ismét visszaállítanák azt.

A fórumon résztvevő Márki-Zay Péter polgármester erre azt válaszolta, hogy ha hoznának is ilyen határozatot, az nem kötelezné a következő közgyűlést semmire sem.

Persze szóba került a rezsicsökkentés rezsicsökkentése is. Márki-Zay Péter elmondta, hogy felhívta őt telefonon Zsótér Károly mindszenti polgármester azzal, hogy Vásárhely is kérje a szolgáltatótól, hogy éjfél és hajnali 4 óra között kapcsolja ki a közvilágítást, hogy ezzel is spóroljanak az önkormányzatok.

Márki-Zay Péter azonban nemet mondott a kérésre, azaz Vásárhelyen azonban marad a közvilágítás egész éjszaka, ugyanis egyrészt a KRESZ előírásai miatt kötelező a belterületen megvilágítani az utakat, másrészt ki vállalja a felelősséget, ha valaki a sötétség miatt szenved közlekedési balesetet vagy lesz bűncselekmény sértettje, áldozta.

A polgármester hozzátette: viszont szeretnének olyan lámpatesteket felszerelni városszerte, melyek a legkisebb forgalmat jelentő hajnali órákban kisebb fényt adnak ki, mint az éjszaka forgalmasabb időszakában.

Tordai Béláné arról érdeklődött, hová lehet elvinni a használt ruhákat, Bacsa Péter a 100 szociális lakás bérleti díjai különbsége okáról kérdezett, de volt észrevétel mély árok melletti megdőlt korláttal és a Szent László utca sarkán lévő ház előtti járdán megálló csapadékvízzel kapcsolatban is.

Egy kérdésre az is kiderült, hogy a mártélyi kerékpárút a Nagypál-kanyarig tartó része a vásárhelyi, a folytatása pedig a mártélyi önkormányzat tulajdona. A vásárhelyi szakasz hibái a város próbálja apránként kijavítani. Mint azt a fórumon résztvevő Szabó János alpolgármester elmondta: a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. szakembereivel éppen aznap tárgyaltak. Azok azt kérték, hogy sorolja fel a város, hogy mit szeretne megvalósítani, s a mártélyi kerékpárút javítását írták fel a lista legelejére.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!