Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Gyermekgyógyász lett a negyedév vásárhelyi egészségügyi dolgozója

Dr. Sebestyén-Pap Éva kapta a leadott voksok közel felét a negyedév egészségügyi dolgozója szavazáson. A kitüntető oklevelet (és az azzal járó csokrot) ma délelőtt vette át a városházán Márki-Zay Péter polgármestertől és Berényi Károly alpolgármestertől.

Hallottam már erről a díjról, de nagyon meglepődtem, hogy nekem ítélték, Ezt a vásárhelyi kórház csecsemő és a gyermekosztályán eddig még senki sem kapta meg, s hálásan köszönöm a lakosságnak mondta dr. Sebestyén-Pap Éva csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos. Hozzátette, a szavazók közt több mindszenti is volt, ahol ő is él. – Külön öröm, hogy akikkel felnőttem és rendszeresen találkozom az osztályon – mert visszajáró betegek szülei – megajándékoztak engem a bizalmukkal – tette hozzá.

A doktornő azt is elárulta, hogy sokáig felnőtt onkológus szeretett volna lenni, ám hatodéves egyetemista korában a gyermekgyógyászat gyakorlatát a vásárhelyi kórház gyermekosztályán töltötte.

– Az akkori osztályvezető, Szűcs Péter tanár úr személye nagyon magával ragadó volt, ahogy a rezidens kollégáké is. Azt éreztem, hogy itt vagyok otthon, s ezért egy huszárvágással döntöttem a gyermekgyógyászat mellett. Mint később kiderült, hetedikes koromban, az osztályfőnököm kérte, mindenki írja le, mi is képzel el a jövőjéről. Én azt írtam, hogy három gyermeket szeretnék és gyermekgyógyász orvosként fogok dolgozni. Úgy látszik ezek a vágyaim lassanként megvalósulnak – mondta a doktornő.

Dr. Sebestyén-Pap Éva 2012-ben osztályos orvosként került a vásárhelyi kórházba, 2013-tól volt rezidens, majd két gyermeke született, így az idén áprilisban szakvizsgázott.

– Nagyon örülünk, hogy négy év után is vannak kitüntetettek az egészségügyi dolgozók körében. Ebben a negyedévben is közel ötven szavazat érkezett, s ennek közel a fele a doktornőre. Ami azt mutatja, hogy nagyon sokan kedvelik. Mindenkit szeretnék biztatni, ha bárhol kiemelkedő teljesítményt lát az egészségügyben: legyen az orvos, ápoló, szociális gondozó, védőnő, akkor tegyen javaslatot, s azt a városháza földszintjén tegye be azt az urnába. Szeretném ha a vásárhelyiek a jövőben is kifejeznék hálájukat azoknak, akik nap, mint nap azért kelnek fel, hogy nekik jobb legyen, őket meggyógyítsák, őket gondozzák – mondta Márki-Zay Péter polgármester a díj ötletadója.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!