Vesztesként tért haza a gólzáporból a HVSC

Tizenhat gólt lőtt három negyed alatt a fővárosban Hódmezővásárhely OB I/B-s férfi vízilabda csapata, de ez sem volt elég a sikerhez.

Két idegenbeli bravúr után vendégként ezúttal nem tudta meglepni budapesti ellenfelét a HVSC a másodosztályú pontvadászat harmadik fordulójában szombaton. A házigazda Viwa OSC villámrajtot vett, és már 4-0-ra vezetett az első negyed közepén, mikor a vásárhelyiek végre magukra találtak. Ez az elvesztegetett négy játékperc viszont megbosszulta magát.

Viwa OSC – HVSC 19-17 (5-1, 4-3, 4-6, 6-7)

Szabó Tamás vezetőedző: – Nagyon beragadtunk az első negyedben, nem ismertem rá a csapatomra. Lassan zártunk vissza, lefordultak rólunk, sokkal dinamikusabban játszott ellenfelünk. Ezután 5-1-nél felvettük a tempót, támadójátékunk jelentősen feljavult, de minden alkalommal, mikor fel tudtunk volna zárkózni, gyermeteg hibákból rögtön gólt kaptunk. Vártam, mikor áll össze a védekezésünk, de sajnos ez nem jött el. 3 gólt kaptunk a mi középkezdésünk után, letámadásból, amire külön felhívtam játékosaim figyelmét. Pozitívum, hogy egy percig sem adtuk fel, de rendkívül fájdalmas volt végignézni, hogy az egész találkozó során átjáróház volt a védelmünk. Jövő héten próbálunk javítani!

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!