Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Újhelyi István 10 623 nap után búcsúzik az MSZP-től

Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István, a szocialista párt és a Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője, aki ezt személyes hangú nyílt levélben jelentette be vasárnap.

Az szegedi politikus kifejtette: „hosszú idő tépelődése, belső vajúdása és gyászmunkája” után teszi meg a bejelentést. Azt írta, valami összeragaszthatatlanul eltört, 10 623 nap után elbúcsúzik a Magyar Szocialista Párttól.

Kiemelte: igyekezett legalább annyit visszaadni a párt közösségének az elmúlt évtizedekben, amennyit kapott; az MSZP tagjai közé 18 évesen lépett be, a párt az élete csaknem kétharmadában a második családja volt. „Nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől” – írta.

Hangsúlyozta, hogy tiszta a lelkiismerete, rajta nem múlt a változtatás. „Nem egy alkalommal próbáltam felrázni a pártközösségünket az elmúlt években, a legutóbbi sokkoló mértékű választási vereség után már kíméletlen őszinteséggel vázoltam saját állapotunkat és vállaltam fel a Horn Gyula cölöpjeire építkező újjászületés rizikós, de – ma is állítom – egyetlen esélyt jelentő munkáját” – áll a nyílt levélben.

A politikus azt közölte: a tőle megszokott felfokozott érzelmek, az értékeikhez való rendíthetetlen ragaszkodás és a maradék közösségük csendes szétporladásától való féltés vezérelte javaslatait. „De végül be kellett lássam és el kellett fogadjam: sokadjára sem tudtam vele áttörni a belső megkövesedés falát. Helyette kivívtam vele néhányak intrikus haragját, ami szép lassan elfojtotta körülöttem a tiszta levegőt” – fogalmazott.

A politikus azt írta, hogy nem adja fel a harcot, céljai, tervei, hite és ereje is van Magyarország sorsának alakítására. Jelezte, hogy folytatja az Európai Parlamentben megkezdett munkáját, a magyar szociáldemokrata választók közösségének és érdekeinek képviseletét, de szocialista párttagság nélkül.

„Családomként szeretett közösségemmel a szakítás fájdalmas, mégis meg kell tennem. Tüskéket nem hagyok, új sebeket nem nyitok, vissza nem lövök, egyszerűen lezárom ezt az időszakot” – fogalmazott nyílt levelében Ujhelyi István, jelezve: a vasárnapi nappal lép ki az MSZP tagjai közül. A politikus közölte azt is: az ügyben egyelőre további nyilatkozatot nem kíván adni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!